Útfelújítás, filmforgatás kapcsán is születtek döntések Pusztaszabolcson

2017. június 29., 13:51 szerző: Bokros Judit fotós: Koltai Zsuzsanna
komment
Pusztaszabolcs - Utak újulhatnak meg a képviselőtestület döntésének köszönhetően. Az ülésen számos téma szóba került.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A testület szerdán elfogadta például a javaslatot a közterületek filmforgatási célú igénybevételéről szóló rendelet megalkotására. Ez a későbbiekben jöhet majd jól, bár most szombaton is forgatás helyszíne lesz a város. A Családi fesztiválon ugyanis egy tévécsatorna sorozatához vesznek föl jeleneteket. A külső szervezésű rendezvénybe néhány szabolcsi is bekapcsolódott, a lakók pedig ingyenesen vehetnek részt a programokon (az új rendelet nem emiatt kellett).

Mikszáth utcában is várható felújítás

A Helyi Esélyegyenlőségi Program körül némi ellentét bontakozott ki, mert a katolikus közösség programjai nem kerültek bele. Csányi Kálmán polgármester és egyik képviselőtársa elmondta: ehhez szükség lenne egy korábban aláírt partnerségi megállapodásra. A programot jövőre kötelezően aktualizálják, akkor változhat.

A belterületi utak javítását 4 ütemre osztotta a város. A negyedik szakaszban hamarosan 4,6 km út murvás javítását végzik el különböző utcákban, valamivel több mint 20 millió forintért – döntött a testület.

Bokros Judit

2017. június 29., 13:51 szerző: Bokros Judit fotós: Koltai Zsuzsanna

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...