Hírek

2015.06.29. 16:14

Útfelújítások lesznek Ercsiben - Összesen 19 utcában dolgoznak majd

Ercsi - A város jónéhány utcája érett meg a felújításra, javításra. Ezért nagy szó, hogy az idén erre is jut pénz.

Tribolt Lajos

A település 63 millió forintot kapott belterületi utak felújítására. Nagy Gábor, az önkormányzat gazdasági ügyintézője elmondta A Fejér Megyei Hírlapnak, hogy az összegből kilenc utca megújítására telik. Ezek a következők: Ady Endre, Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Kölcsey Ferenc (Sinatelep), Budai Nagy Antal, Lavotta, Jászai Mari utcák és a Kikötő étterem előtti út, valamint a Radnóti Miklós utca. Az utak közül négy teljesen, egy pedig részben aszfaltozva készül el, a többi úgynevezett makadám út lesz. Elkészül az egészségügyi központtal szembeni parkoló térköves burkolatának építése és a csapadékvíz elvezetése is. A szürke térkövek között pirosak jelölik majd az egyes parkolóhelyek határát. Kiemelt szegélyek is készülnek, mintegy 54 méter hosszan. A parkoló 528 négyzetméter. A felújítási munkákat elnyerő cég vezetője, Bulath József elmondta, hogy júniusban, júliusban kezdik a kivitelezést és az utakkal a tanévkezdésre, szeptemberre végeznek, úgy, hogy az utak vízelvezetése is megoldódik. Az egészségügyi központ parkolóját is átadják szeptember 20 előtt, a vállalt határidőn belül.

A Duna-part  felé vezető úton is bőven van mit felújítani
Fotó: Molnár Artúr

A vállalkozó kiemelte, hogy a fejlesztéseken helyi vállalkozók dolgoznak, akik az adót helyben fizetik és túlnyomórészt helyi munkavállalókkal dolgoznak. Kifejtette, ha sikerülne minden évben ennyi pénzt utakra fordítani, akkor a ciklus végére a város belterületi útjai rendben is lennének.

Az idei tervben szerepel még 10 utca kátyúmentesítése, javítása: Mártírok útja, Kodály Zoltán, Csokonai, Kárpáthy Jenő, Kinizsi, Móricz Zsigmond, Mázsaház utca, a Liszt Ferenc utca felső szakasza és a Jászai Mari utca elején a torkolat. A munkákat csak fagypont felett, száraz időben lehet elvégezni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!