Hírek

2017.08.22. 19:40

Iskolakezdésre nyílik meg a Budai út jelenleg lezárt része

A Vásártér utcai vasúti felüljáró a hónap végéig lesz lezárva. A Budai út József Attila utca és Várkörút közötti szakasza szintúgy.

Majer Tamás

Mindkét útszakaszt felújítási munkák miatt szükséges lezárni az autósok elől.A Sóstói Stadion irányából a Balatoni útra rávezető Vásártér utcai vasúti felüljáró korlátjai lassan életveszélyessé válnak, de most végre lehetőség van kicserélni ezeket. A híd vasbeton szerkezetének állagjavító munkálatait szintén elvégzik. A biztonságos közlekedés érdekében utóbbi is kiemelten fontos.

- Most kaptunk engedélyt, illetve szakaszosan munkaterületet a MÁV-tól - tudtuk meg Bozai Istvántól, a Városgondnokság vezetőjétől.A közösségi oldalakon megjelentek találgatások, miszerint mindez a Székesfehérvár irányából Veszprém, illetve Boba állomásokig tartó vasútfelújításhoz kapcsolódó átalakítások része. Kérdésünkre Bozai István kihangsúlyozta, nem erről van szó. E beruházásban csak a vágányzár időleges engedélyezése volt a MÁV feladata.

A Budai út jelenleg is érvényben lévő lezárását - a József Attila utca és a Várkörút között - a Távírda utca és a Kégl György utca csapadék-, ivóvíz- és szennyvízcsatorna-hálózatának felújításához kapcsolódó munkálatok kívánják meg. A Budai úti forgalomkorlátozás várhatóan augusztus 28-ig tart, vagyis még az iskolakezdés előtt megnyitják az autóval közlekedők számára az érintett útszakaszt.

Várhatóan csak öt nappal tart tovább a lezárás a Budain Fotó: KV

Július végén rajtoltak a Távírda utca és Kégl György utca útburkolatának felújítását célzó munkák. A Budai úton a forgalom lezárása augusztus 7-étől vált esedékessé a szükséges szakaszon. Az előzetes tervekben még az állt, hogy augusztus 23-ig, vagyis a mai napig tart.

A legfrissebb tájékoztatásból derült ki, hogy további öt napig kell türelmesnek lenniük a környéken lakóknak, az arrafelé sűrűn közlekedőknek, valamint a kialakult kerülőutak mellett élőknek.

A kivitelező ígéri, hogy a továbbiakban is folyamatosan tájékoztatást ad az utcák felújításának ütemezéséről és az ideiglenes forgalomkorlátozásokról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!