Hírek

2013.06.16. 20:42

Utódot nevelnek és a TDK mozgalom feltámasztásán fáradoznak

Velence - A Juventus szállóban tartotta meg hétvégén TDK (Tudományos DiákKör) táborát a Óbudai Egyetem. Két év múlva Fehérváron tartják az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát.

Klecska Ernő

A TDK-dolgozat  a diplomamunka előszobája. Az intézmény  Alba Regia Egyetemi Központja által gondozott program célja a tehetséges hallgatók motiválása, a következő TDK-ra történő felkészítés, a hallgatók kapcsolatrendszerének formálása.  A diákok megismerkedhettek a TDK mozgalom múltjával, jelenével, szervezeti felépítésével, részt vehetnek a kutatói életpályával, motivációval, karrierépítéssel kapcsolatos kiscsoportos tréningeken.

Babett, Lilla és Péter (első sor)  társaikkal a DISZK önismereti modellel is megismerkedtek vasárnap (Fotók: Pati-Nagy  Bence)

Előadásokat hallhatnak a prezentációs technikákról, ösztöndíj lehetőségekről - tájékoztatott Seebauer Márta, az Alba Regia Egyetemi Központ főigazgató helyettese.

A TDK-nak egyre nagyobb a jelentősége, felsőoktatásban többlet-pontot ér, a PhD-képzésbe való bekapcsolódásnak pedig egyik alapfeltétele. A TDK-dolgozat sok esetben diplomatervben folytatódik. Bár ez nagy segítség lenne,  a diákok közül aránylag kevesen vesznek részt e mozgalomban  - hangzott el.

Nagy Zalán tréener, coach humán eszközt ad a műszakiak kezébe

Az egyetemisták  a hétvégén több csoportban dolgoztak. Ottjártunkkor az egyik csapat éppen a DiSZK nevű önismereti modellel és annak alkalmazásának lehetőségeivel ismerkedett. A másik teremben fiatal kutatók  az általuk készített hatlábú rovar-robotot mutatták be, majd társaik az érdekesebbnél-érdekesebb kutatási témáikat  - köztük egy lézer-fúzisó ötletet - ismertették.

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja nem véletlenül állt e kezdeményezés élére: 2015-ben itt tartják az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát - tudtuk meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!