Hírek

2014.09.16. 20:40

Vád a kamionfosztogatók ellen

Székesfehérvár - Vádat emelt két, hónapokig kamionokat fosztogató férfi ellen a fehérvári járási ügyészség.

A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfivel szemben, akik 2013. augusztus 13. és 2014. január 20-a között egy nagykanizsai cég telephelyén, valamint egy székesfehérvári cég területén parkoló kamionokból eurót, zloty-t és forintot tulajdonítottak el – tájékoztatott Jászberényiné Király Teodóra, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

Jászberényiné Király Teodóra ügyész: az egyik eset végül kísérleti szakban maradt. Fotó: Archív

A 29 és 36 éves gyanúsított mintegy 250 ezer forintot kitevő eurót, zloty-t és forintot loptak el a cégek területén áruszállítást végző kamionok járművezetői által rakodás, ügyintézés miatt felügyelet nélkül, nyitott állapotban hagyott vezető fülkéből. A fehérvári cég területéről a cselekményt egy alkalommal, amikor 60 ezer forintot akartak elvinni, a sértett megakadályozta.

A gyanúsítottak többször voltak már büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, egyikük szabadságvesztés büntetéséből 2012. augusztusában szabadult, másikuk feltételes szabadsága próbaideje alatt „bűnözött".

– Az ügyészség kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, az egyik gyanúsított feltételes szabadsága megszüntetését, és annak megállapítását kérte, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az egyik gyanúsított esetében az elrendelt lakhelyelhagyási tilalom, a másiknál az elrendelt előzetes letartóztatás első fokú ügydöntő határozat kihirdetéséig történő fenntartását indítványozta. A cselekményt a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni – hangsúlyozta a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!