Vajda Mariannt a gyermekek varázsolják el

Vajda Mariann doktornő mögött négy évtizedes szakmai múlt áll. Ez a hosszú idő végig Székesfehérvárhoz köti: dolgozott a Fejér Megyei Szent György Kórházban, majd a Sarló utcai körzet egyik gyermekorvosa lett. Betegei ragaszkodnak hozzá, sokszor előfordul, hogy az általa még kicsiként kezelt nők, édesanyák viszik hozzá gyermeküket, hiszen régen ők is a doktornőnek köszönhették gyógyulásukat.

A rendelő falán egy rajzpályázat eredményét tükröző emléklap igazolja Vajda Mariann kedvességét, azt, hogy a kis betegek és szüleik hálásak azért, ahogyan foglalkozik velük. A város önkormányzata részéről augusztus 20-a alkalmából érte komoly elismerés: Pro Civitate díjat kapott. Ennek apropóján kérdeztük a doktornőt, akiről kiderült, hogy az orvosi hivatás nem gyermekkori álom, inkább tudatos választás volt. A szülők ugyanis szerették volna, ha a Fehérváron közgazdasági végzettséget szerzett lányuk olyan szakmát választ, amire mindig, minden körülmények között szükség van. Szerencsére az orvosi pálya gondolata nem állt távol Vajda Marianntól, aki a középiskola utolsó két évében már céltudatosan készült az egyetemre.

Elsőre mégsem vették föl, ám a második próbálkozás sikeres volt a Pécsi Egyetemen. A közbeeső egy év is az intézményben telt, mert a doktornő oda járt előkészítőre, s ott ismerkedett meg későbbi férjével, Solymossy Egonnal is. Egyszerre, egy csoportban végezték el az egyetemet, sőt, mivel a névsor végén voltak, sokszor együtt vizsgáztak - magánéletük mellett szakmai útjuk is összekötötte őket. Az ötödik évben házasodtak össze, és Fehérvárra költöztek.

A kisbabák mindig leveszik a lábáról Vajda Mariann doktornőt Fotó: Molnár Artúr

Diplomázás után Vajda Mariann egy évig dolgozott az ÁNTSZ-nél, majd állást kapott a fehérvári kórházba. A doktornő akkor már tudatosan fordult a gyermekgyógyászat felé, férje pedig urológus lett. Nem volt könnyű dolguk, hiszen akkor született meg lányuk, akinek ellátásában sokat segítettek a nagyszülők. Vajda doktornő így emlékszik a kezdeti időszakra, majd a gyermek intenzív osztály létrehozásának lépéseire:

- Féléves volt a gyermekem, amikor 1976 őszén elkezdtem dolgozni a kórházban. Nagyon jó társaságba kerültem, a társszakmákban dolgozókkal ismertük, segítettük egymást. Ügyeleti időben összeültünk, beszélgettünk, és az eseteket is mindig megvitattuk. A gyermek intenzív gyógyászat mint önálló szakma, akkor kezdett kialakulni. Addig a kicsiket a felnőtt osztályokon kezelték, ám a nagy szakmai tekintélyek felismerték: ez így nem helyes, a gyermekeknek külön ellátásra van szükségük. A helyi vezetőség, a főorvosok itt is egyetértettek ezzel, így segítségükkel, a szakmai vezetésem mellett létre tudott jönni a részleg. Jó kapcsolat alakult ki a szolnoki kórházzal, az alapokat az ott dolgozók útmutatása alapján raktuk le a fehérvári kollégákkal. Négy ággyal indultunk, a nem újszülött gyerekeket láttuk el. Emlékszem arra a boldogságra, amikor külföldi adományból megkaptuk azokat az ágyakat, amelyekről teljesen hozzáférhető volt a kis beteg, és a fekhelyeket lehetett gurítani, rögzíthető volt hozzájuk a lélegeztető gép. Az is nagy örömöt jelentett, amikor beszereztük a gyönggyel töltött párnákat, ezekkel ugyanis elkerülhető volt a felfekvések kialakulása. A technika persze óriásit fejlődött, és az is változás, hogy ma már a gyermekgyógyászat mellé külön szakvizsgát kell tenni a gyermek intenzív ellátásból.

A kórházban töltött húsz év után Vajda Mariann családi okok miatt vállalta a más kihívásokkal, időbeosztással járó körzeti gyermekorvosi praxist, amiben a mai napig dolgozik. A munkakör ugyan viszonylag nyugalmasabb, de kezdetben nehézséget jelentett, hogy ott mindenben egyedül hoz döntést, és mindent külön, újra és újra el kell magyarázni a szülőknek. Idővel ehhez is hozzászokott, s a fárasztóbb, nehezebb napokon az motiválja, hogy a szakértelmén túl lélekkel tudjon közelíteni kis betegeihez. A gyermekek továbbra is elvarázsolják – mondja -, mert jó látni, amikor mosolyogva lépnek be a rendelő ajtaján, és szívesen fordulnak hozzá problémáikkal. Sokan nehezen válnak meg tőle, amikor felnőttorvost kellene választaniuk. Többekhez – gyermekhez, szülőhöz - fűzi szoros kapcsolat, így a hivatástudat mellett ez is nagy erőt ad nap mint nap. A Pro Civitate díj azért is érintette nagyon mélyen, mert átvételekor megtudta: sokan támogatták a kitüntetését.

A doktornő számára ez mindenképpen további megerősítés ahhoz, hogy még jó néhány évig a pályán maradjon...