Hírek

2016.11.14. 16:07

Valaki nem mond igazat? - A következő tárgyaláson várhatóan megszületik az ítélet

Eredménytelen szembesítéssel folytatódott a per, ahol a bodajki kastély egykori őre a vádlott.

B. Kiss László

Tanúmeghallgatással és szembesítéssel folytatódott hétfőn a bodajki kastély egykori őrének pere, akit a vádirat szerint felelősség terhel azért, hogy a műemlék épület parkjában engedély nélkül  kivágtak egy csomó öreg fát, és eltűnt számos fémtárgy, beleértve az utcafronti vaskerítést, az erkélykorlátot, az ereszcsatornát, illetve több tucat radiátort.

A vádlott szerint távollétében követték el a lopásokat Fotó: Koppán Viktor

A férfi azzal védekezik, hogy a károk távollétében keletkeztek. A hétfői tárgyalásra beidézték az előző tulajdonos, a felszámolás sorsára jutott Dega kft. volt ügyvezetőjét, aki azt mondta a bíróság előtt, hogy a radiátorok leszerelésére ő adott engedélyt, ugyanakkor azt állította, hogy a fakivágásról csak a kormányhivatal által, lakossági bejelentés nyomán szervezett bejáráson értesült. Ezzel szemben a vádlott azt hangoztatta, hogy mikor visszaérkezett Bodajkra, és észlelte a hiányokat, nemcsak a kft. tulajdonosát, de az ügyvezetőt is értesítette arról telefonon.

A tárgyaláson nem jelent meg a kft. említett ügyvezetője, akit ismét megidéz a bíróság. A tárgyalás februárban folytatódik, s akkor valószínűleg a perbeszédekre és az ítélethozatalra is sor kerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!