Hírek

2014.09.22. 15:10

Van, hogy 100 km/h-val mennek az autók a Pozsonyi úton

Székesfehérvár - Nem tartják be a sebességkorlátozást, rosszul vannak kirakva a táblák és borzalmas állapotban van az út - hangzott el egy helyszíni bejáráson, a Pozsonyi út mellett élők szájából.

Sebestyén Lilla

Dunai Lajos azt sem érti, hogy miért az Öreghegyen újították fel utakat, amikor ott az itteni forgalom töredéke se zajlik
(Fotó: Koppán Viktor)

- A nagy többség például a 81-es útról érkezők a Pozsonyi utat használják az elkerülő helyett, mivel ezen a részen csak egyetlen lámpa van. Így állandóan hatalmas a forgalom és ezzel arányosan a zaj is. A helyzetet még súlyosbítja, hogy az út tele van kátyúval, az aknafedelek pedig besüllyedtek - mondja el Dunai Lajos, akinek közvetlenül az út mellett van a háza, szomszédai pedig helyeselnek.

A lakók azt is elárulták, nem ez az egyetlen gond. Bár a Berényi út felől ki van rakva a súlykorlátozó tábla, előtte nem figyelmezteti semmi a nehéz járművek vezetőit, akik megfordulni már nem tudnak. Aki ide bejött, már itt is ragadt, kénytelen végigmenni az utcán. A Pozsonyi út másik végén pedig egyáltalán nincs is tábla - panaszolják.

- Botrányos, amit itt a sofőrök csinálnak. Egy-két kivétellel mindenki hetvennel-nyolcvannal száguldozik, sőt este a százat is megütik - mondják el a felháborodott lakók, akik állítják, pihenni sem lehet a lármától.

- Azt szeretnénk, ha rendszeresen járnának ki ide a rendőrök traffipax-szal, és megfelelően kihelyeznék a súlykorlátozó táblákat, hogy az ne tévessze meg a sofőröket. Illetve, annak is örülnénk, ha az úton ezentúl csak 30 kilométeres óránkénti sebességgel lehetne közlekedni - tolmácsolja a lakóközösség kérését Dunai Lajos, majd még hozzá teszi: Ezek mellett, természetesen az út felújítására is gondot kellene fordítani.

A helyzetre, pontosabban a kis szakaszon az utóbbi időben hatalmasra duzzadt forgalomra az is magyarázat lehet, hogy a Székesfehérváron Veszprém felől Budapest felé haladóknak a GPS (Global Positioning System) leginkább ezt az útvonalat kínálja fel, ha a legrövidebb, nem fizetős utakat állítja be a felhasználó - mint ahogy erről lapunk munkatársai is meggyőződtek.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!