Hírek

2015.03.27. 20:44

Évente csaknem 400 nő hal meg méhnyakrákban

Fejér megye - A védőnők egy képzést követően önállóan végezhetnek méhnyakrákszűrést a védőnői tanácsadókban. Így olyan kistelepüléseken is elérhetővé válik a vizsgálat, ahol nincs nőgyógyász.

Buthy Lilla

Ez egy lappangó betegség, aminek nincs jele, tünete, és tévedés azt gondolni, hogy a fiatalabb nőket nem érinti. A 15 és 45 év közötti nők között az első számú halálozási ok Magyarországon. Évente négyszáz nő hal bele a méhnyakrákba, pedig a betegség kialakulása szűrővizsgálattal megelőzhető, illetve az időben felfedezett elváltozás gyógyítható. Háromévente minden nőnek részt kellene vennie méhnyakrákszűrésen. Februárban országosan 32 ezer 25 és 65 év közötti nőnek küldött névre szóló behívót az ÁNTSZ. Elsősorban azoknak a hölgyeknek, akik még soha, vagy már régen vettek részt ilyen vizsgálaton, és olyan településen élnek, ahol elérhető az ingyenes védőnői méhnyakrákszűrés.

Meghatározott, hogy a védőnő hány nőt szűrhet évente, akik csak az adott településen élők közül kerülhetnek ki. Jelenleg kilencven fő a maximum, de ez az igények szerint a későbbiekben még bővülhet. A program egyik legfontosabb pillére a személyesség. Hiszen a védőnőt a faluban, a településen mindenki ismeri, valamilyen formában szinte minden családban megfordul, és a vizsgálat után is nyomon követheti a nők sorsát. Ez a bizalmi kapcsolat feloldhatja a vizsgálattal kapcsolatos félelmeket is. A meghívott hölgyek a védőnővel időpontot tudnak egyeztetni a kenetvételi vizsgálathoz.

Egyre több hazai kistelepülésen válik helyben elérhetővé a méhnyakszűrés: ha időben felfedezik a méhnyakrákot, gyógyítható
Fotó: Illusztráció

A megyei vezető védőnő szerint Fejér megyében is egyre több védőnő vállalja fel ezt az életmentő feladatot. Volt úgy, hogy szűrtek ki eseteket, és más megyében sajnos előfordult, hogy valaki már későn ment el a védőnőhöz.

- 2009-ben egy védőnői méhnyakszűrő mintaprogram indult, ami a védőnőket arra ösztönözte, hogy szűrést szervezzenek a női lakosság körében. Főként azokat szeretnék megcélozni, akik nem járnak el a nőgyógyászhoz. A tapasztalat azt mutatja, hogy vannak nők, akik nem utaznak azért, hogy egy szűrésen részt vegyenek. Azokat a nőket szeretnék szűrésre ösztönözni, akik a behívólevelek hatására sem érzik fontosnak a preventív vizsgálatot - mondta el Polyákné Gulyás Erika, megyei vezető védőnő.

Hozzátette: - Azok a területi védőnők, akik élnek a megszerzett tudásukkal, akik szakadatlanul végzik ezeket a szűréseket, nem anyagi megfontolásból teszik: úgy érzik, hogy valóban az a fontos, hogy megmentsenek egy nőt, édesanyát, nagymamát, egy családot. A mintaprogram is önkéntes alapon kezdődött, mindenki a saját belátása szerint jelentkezhetett a képzésre. Egyébként a főiskolán már úgy képzik a védőnőket, hogy ehhez jogosítványt kapnak. A megyénkben tavaly nyolc védőnő, nyolc településen végzett ilyen szűréseket: Bakonycsernyén, Baracson, Előszálláson, Felcsúton, Iszkaszentgyörgyön, Lovasberényben, Szabadegyházán és Válon. Most ismét kiterjesztik a programot, amire már ötvenhárom védőnő jelentkezett. Nyolc fő a képzés után szűrést is végez majd. Így már Baracskán, Lepsényben, Mezőszentgyörgyön, Tordason, Nagyvenyim két védőnői körzetében, Száron és Daruszentmiklóson is elérhetővé válhat a védőnői méhnyakszűrés - mondta el a vezető védőnő.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!