Hírek

2017.02.15. 19:28

Vége az ingyenes természetjárásnak? - A sok fős túrák már Fejérben is fizetősek

Fejér megye – A kis természetjáró tagszervezeteket érintheti érzékenyen az erdőgazdaság februárban bevezetett új intézkedése: a nevezési díjas túrák után fizetni kell.

Kocsis Noémi

Február 7-én értesítette az érintetteket a Vadex Mezőföld Zrt. (honlapjukra másnap került fel), hogy erdeiben február 1-től ún. engedélyezési díjhoz köt egyes szervezett túrákat. Mint írják, „a Zrt. területeit további hasznosításra a jövőben csak bérleti díj ellenében adhatja át. Területének igénybevételéhez, tervezett túrák, versenyek, rendezvények céljából, az alábbi díjszabást határozza meg 2017. február 1-től: 100 főig minimum 10 ezer forintot, 100-300 fő közötti létszámú esemény után min. 20 ezer forintot, 300-1000 fő közötti programoknál 60 ezer forintot, míg e feletti létszámnál egyedi megegyezés szerinti összeget kell a cég felé fizetni. Mindez az egyébként is fizetős, nevezési díjat szedő rendezvényekre vonatkozik elsősorban, a díjfizetéstől a Vadex a közlemény szerint azonban csak akkor tekint el, ha a szervező nyilatkozik, nem keletkezik bevétele.

Alsós osztály kirándul a bodajki sípálya tetején - nevezési díj híján ők a jövőben sem fizetnek majd engedélyeztetési díjat Fotó: Suhajda László

A nem klasszikus szervezett programnak tekinthető családi túrákra és baráti kirándulásokra mindez a cég vezérigazgatója, Majoros Gábor szerint nem érvényes, a túrázókat továbbra is szívesen várják a kezelésükben lévő erdőterületeken. Mindezzel elsősorban az engedélyeztetések nyomán látható tervezhetőség a fő szempont, hiszen a díjszabásból keletkező bevétel elenyésző lesz ahhoz az éves 100 millió forintos költséghez, amelyet cégük az erdőkben jóléti szolgáltatásokra (szemétszedés, kitáblázás, túraútvonal-gondozás, stb.) fordít, mondja a vezérigazgató. Ami az engedélyeztetést illeti, a díjfizettetésen kívül erre is jogszabály kötelezi őket, de ezt az intézkedést a programszervezők amúgy is ismerik. A Pilisi Parkerdő Zrt.-nél egyébként hét év létezik engedélyeztetési díj, a Veszprém megyei erdőket kezelő Verga Zrt.nél tavaly novemberben vezették be.

– Szó sincs róla, hogy egy családtól akarnánk pénzt szedni, de egy iskolai rendezvény után már kérünk díjat. Ahogy minden más, az erdőre fokozott terhelést jelentő tevékenység után is – mondja Majoros Gábor. Ezek egy nagy rendezvény esetén is csak 50-100 forintra jönnek ki személyenként, tehát aránytalan terhet nem jelentenek. A díjszabás bevezetése után a jövőben a még ki nem adott nevezési díjakba ezt a költséget is be lehet kalkulálni.

Mind a bevételorientált, mint a nonprofit túrákat 30 nappal korábban kell bejelenteni továbbra is. A kisebb tagszervezetek közül a fizetéskötelezettség miatt biztosan lesz, amely lemondja a jövőben a túráit – a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, Durmitsné Baics Rózsa úgy kalkulál, a díjat kigazdálkodni nem tudó kis tagszervezetek számára támogatásból lehetne kompenzációt szerezni, mert a lényeg az lenne, előre meghirdetett túra ne maradjon el. Csütörtöki  városi közgyűlésükön ezért ez is téma lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!