Hírek

2015.08.04. 13:22

Velencei-tavi strandbezárás: a helyi DK felháborodott a hisztériakeltés miatt

Pénteken robbant a hír, hogy az „ÁNTSZ bezáratja az összes szabadstrandot a Velencei-tónál”. Az M1 híradójának általánosító és fals információit az MTI után sorra vették át a médiumok, majd szombaton, a közleménydömping után kiderült, az összes bizony nem egyenlő a hárommal.

Buthy Lilla

A Demokratikus Koalíció Fejér megye 3. számú választókörzet szervezete tartott ma sajtótájékoztatót a Velencei-tó szabadstrandjainak botrányával kapcsolatosan. Gothárd Lajos elnök Gárdonyban, a Pisztráng utcai strandon elmondta, megdöbbenéssel értesültek arról, hogy az ÁNTSZ a nyári szezon közepén szabadstrandokat záratna be a Velencei-tónál. Szerintük az időzítés már önmagában felháborító: az év elején, vagy a szezon kezdetkor is felhívhatta volna a fürdőhelyek üzemeltetőinek figyelmét a hiányosságokra.

- A közszolgálati televízió M1 híradója hazug módon azt állította, hogy minden szabadstrandot bezárnak a Velencei-tavon. Akik a Velencei-tónál szerették volna eltölteni a hétvégéjüket, azoknak a többsége a hírek hatására már el sem indult. Az ilyenkor átlagos több ezer pihenni vágyó helyett most csak pár százan látogatják a tavat, ez pedig több millió forintos kárt okoz a helyi kereskedőknek, vendéglátósoknak – mondta Gothárd Lajos.

A DK helyi szervezete azt követeli, hogy a Fejér Megyei Kormányhivatal, az érintett önkormányzatok és L. Simon László államtitkár adjanak választ azokra a kérdésekre, hogy miért az idény közepére kreálták ezt a botrányt, valamint kinek állt érdekében a szabadstrandok tönkretétele.

Fotó: Koppán Viktor

- Választ várunk arra a kérdésre is, hogy miként köthettek az önkormányzatok a helyi üzemeltetőkkel úgy szerződést, hogy azoknak nem volt hatósági engedélyük? Miért várta meg az ÁNTSZ, hogy a helyi vállalkozók mindent befizessenek, beszerezzenek, beruházásokat hajtsanak végre (wc-k, zuhanyzók), és csak azután csapott le? Ha a kormányhivatal már korábban figyelmeztette az önkormányzatokat ezekre a hiányosságokra, akkor az utóbbiak miért hallgatták el azt a helyi vállalkozók elől? Miért nem álltak ki érdemben a polgármesterek a nyilvánosság elé ebben az ügyben? Miért állt a közszolgálati televízió a hisztériakeltés élére? Miért adott ki rosszindulatú, több millió forintos kárt okozó valótlan tájékoztatást? Van-e összefüggés a Velencei-tó partfal rekonstrukcióját célzó tizenöt milliárd forint és a mostani botrány között? Lehetséges, hogy egy újabb ingatlanmutyi készül? Lehet, hogy a haveroknak készítik elő ezeket a területeket kiosztásra? Ki kártalanítja a bevételkiesés miatt a tókörüli vállalkozókat és munkavállalókat? Melyik fizetős strandszakasz felől fúj a szél? Kiknek az érdekeit szolgálták a strandbezárások és a hisztériakeltés? Külön érdekesség, hogy Gárdony város jelentős személyisége, államtitkár, vállalkozó L. Simon László nem szólalt meg ebben az ügyben. Miért lapít az országosan ismert helyi fideszes politikus? – tette fel sorra az elnök a DK helyi szervezetének kérdéseit.

Frissítés, 17:20 Megkerestük a Jobbik országos és a DK helyi politikusai által "megszólított" L. Simon Lászlót, aki a következőket mondta: - Minden Velencei-tó partján élő polgárnak, így nekem is, valamint az összes vállalkozásnak - különösen az idegenforgalmi területen működőknek - az az érdeke, hogy ez a probléma megoldódjon, és a jogszabályoknak megfelelő módon működő fizetős és szabadstrandokon fogadhassuk a pihenni vágyókat. Nem helytálló az a felvetés, hogy a partfalrendezés és az egyes szabad partszakaszokon történő fürdőzés tiltása között összefüggés lenne. Az előttünk álló évek közel 15 milliárd forint keretösszegű programja vízügyi-szakmai kérdés, a most készülő tervek alapján a 70-es években körbebetonozott tó partszakaszainak, kikötőinek, vízbevezető árkainak és zagytereinek rendezése fog megtörténni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!