Hírek

2017.07.26. 12:44

Megtört lendület Gárdonynál - tapasztalatok a tóparti bicikliúton

Gárdony - Ahogy kerekezik a biciklis a Velencei-tó mentén, Gárdony térségében, több helyen is vas oszlopokkal találja szembe magát az út közepén. Eddig ugyan komolyabb baleset nem történt, de a kerékpárosok nagyon nem szeretik ezt a megoldást. Pedig, mint kiderült, az autósok ráhajtását akadályozzák így meg.

S. Töttő Rita

Utak mentén, hidak előtt számíthat a Velencei-tavi kerékpárutakon a biciklis arra, hogy az út közepén egyszer csak egy-egy vas oszlop töri meg a lendületes közlekedés lehetőségét. Előtte erre nem figyelmezteti tábla, az oszlop pedig nincs kivilágítva, fényvisszaverővel ellátva. Az internetes közösségi térben sok kerékpáros elmondta a véleményét a dologról, melyek többsége jellemzően a balesetveszélyre hívta fel a figyelmet. Volt, aki azt írta: „Mióta berakták, csak tolom ott a bicajt, nem manőverezek a gyerkőccel a hátam mögött, hihetetlen és értelmetlen ez számomra, hogy egy alapból nehéz szakaszt ennyire hogy nehezíthetnek meg a kerékpárral közlekedőknek" – írja a kommentelő, aki szerint nagyon balesetveszélyesek ezek a szakaszok.

Egy másik biciklis pedig így járt: „Mikor legutóbb betették, majdnem nekimentem. Akkor azt játszották, hogy betették - kilopták. Betették - kilopták stb. Aztán végre mikor hetekig nem volt benn, örültem, hogy eltűnt. Reggel mentem, nem volt. Este az utolsó pillanatban rántottam felre a kormányt." Sokan állítják, hogy nap, mint nap bosszankodnak rajta s hogy életveszélyes. Volt, akit kisebb baleset azért már ért itt: "Én a Székesfehérvár-Kisfaludnál lévő végpontnál egyszer felkenődtem rá szürkületben, munkába menet Fehérvárra. (...) Egy pillanatra néztem csak félre, és repültem.
Nagyobb baj is lehetett volna."

Fahíd előtt is van oszlop, hogy az autó ne hajtson fel a szerkezetre, ami egyébként nem bírja el a súlyát 
Fotó: Igari Balázs

Egy neve elhallgatását kérő kerékpáros, aki jól ismeri a környéket, így nyilatkozott a Fejér Megyei Hírlapnak:

- Egyébként a Velencei-tó déli oldalán legalább öt olyan pont van a kerékpárúton, ami komoly baleseti forrás. Főleg hétvégente, amikor ellepik az idelátogató biciklisek a partot. Gondolok itt a felszerelt terelőoszlopokra, a büfések által kihelyezett táblákra vagy az árusstandra... - mesélt tapasztalatáról a biciklis. Az oszlopokról megkérdeztük Tóth Istvánt, Gárdony polgármesterét. A város vezetője egyértelműen úgy véli, a kihelyezett oszlopok a kerékpárosok érdekében kerültek ki, ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy az autósok mindenáron a biciklisek útjára akarnak felhajtani.

- Ezért van az, hogy időnként kiveszik az autósok, hogy el tudjanak menni, mi pedig ezt követően visszatesszük. Ugyanez történik akkor is, ha ellopják – hangsúlyozta a polgármester. Tóth István arra is felhívta a figyelmet, hogy a kerékpárúton is körültekintően kell közlekedni – gondolt itt a sebességre, manőverezésre, ha szükséges, megfelelő minőségű lámpára, amellyel este is láthatóak az oszlopok. – Előfordult olyan eset, hogy a fa szerkezetű híd előtti és utáni részre tettünk ki oszlopot, hogy az autósok ne tudjanak ráhajtani a gépkocsik terhelését nem bíró hídra. Ezt is kivették, és persze hogy az autó alatt beszakadt a szerkezet! – emlékezik vissza egy balesettel végződő esetre a városvezető. Az autósok azonban azóta is leleményesek – látható a kerékpárosok tapasztalatából. Ha eltűnik az oszlop, az azért van, mert egy négykerekű ott akart keresztülhajtani. A megoldás? A polgármester szerint az, hogy mindenki vigyáz magára és óvatosan közlekedik. Ennél többet, mondja, nem tehetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!