Hírek

2015.04.23. 14:34

Kezdődik a kullancsszezon, évek óta nem irtják

Influenza-szerű állapot, piros foltok a bőrön s számos egyéb kellemetlen tünete lehet annak, ha valakit fertőzött kullancs csípett meg. Ezeket a vérszívókat azonban nagy eséllyel 24 órán túl hagyták a bőrben.

S. Töttő Rita

Noha már évek óta nem irtják Magyarországon a kullancsot, az általa okozott megbetegedések száma nem emelkedett az emberek körében. Sőt, a Lyme-kór előfordulása gyakorlatilag egyre kevesebb, de vírusos agyvelőgyulladásban is csak páran fertőződnek meg minden évben Fejér megyében. Pedig a kullancsok szaporodnak, s minden ezredik agyhártyagyulladást okozó vírust hordoz, 20 százalékuk pedig Lyme-kórt. Jól ismeri már e veszélyt a kirándulni járó, s ezért megtesz mindent a megelőzésért, amit tud. S ez az, ami miatt nem terjedtek el jobban e betegségek. A közvélemény a prevenciós módszereket is ismeri, alkalmazza, ám azt nem árt még jobban észbe vésni: a 24 órán belül szakszerűen kiszedett kullancs, még ha fertőző is, nem betegíti meg a szervezetet – hangsúlyozza Horváth Éva, székesfehérvári gyermekorvos, aki praxisában még nem találkozott kullancs okozta vírusos agyvelőgyulladással, Lyme-kórral azonban annál gyakrabban. De megnyugtat: az utóbbi egy komolyabb antibiotikum kúrával kezelhető, ám az előbbi, az agyvelőgyulladás gyógyulására is nagy esély van.

Ember Krisztina és Lengyel Polett sportol az erdőben – fel kell készülniük a kullancsok rohamára. Fotó: Koppán Viktor

– Nagyrészt teljes gyógyulás érhető el, de néha előfordulhat, hogy maradandó bénulás alakul ki – árulja el a szakember, ahogy azt is, hogy az agyvelőgyulladás ellen oltás is létezik. Ezt erősíti meg Krisztián Erika, a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának járványügyi osztályvezetője:

– A betegség megelőzésére Magyarországon kétféle oltóanyag van forgalomban. Az alapimmunizálás 3 oltásból áll. Az első két oltást még a kullancsok tavaszi aktivitása előtt, télen célszerű és szükséges megadni. A harmadik oltás 1 év múlva esedékes. Ezt követően 3-5 évenként az oltást ismételni kell – mondja. Persze ez az oltás nem ingyenes, ezért csak azok kérik, akik fertőzött területen élnek vagy sokat kirándulnak. Fejér megye közepesen fertőzött terület, szemben például Zalával, ahol komolyabb erdőségek állnak a kullancsok rendelkezésére. Legyen nálunk mindig az eltávolításhoz alkalmas vékony hegyű csipesz, vagy kullancs-eltávolító kanál – figyelmeztet a járványügyi szakember, s tanácsot ad a kivételre: – A kullancs bőrhöz legközelebb eső részét fogjuk meg, ügyeljünk arra, hogy ne nyomjuk össze az utótestét. Szükség esetén azonban két körmünk közé fogva, gyengén csavaró mozdulatokkal húzzuk ki. Előfordulhat, hogy a sebben visszamarad a horgokkal rögzülő szájszerv, amely idővel magától kilökődik, fertőzésveszélyt már nem jelent.

A megelőzés a legjobb védekezés a kullancsok ellen – véli Horváth Éva gyermekorvos.

Hasonló a mechanizmus és a hangsúly az állatoknál is, az állatorvosok véleménye azonban megoszlik: van, aki tapasztalja, hogy több a kullancs, más kevésbé.

Lorászkó Gábor székesfehérvári állatorvos úgy véli, valóban több, de nem az irtószerrel van gond, hiszen az alig érintkezik a kullanccsal a természetben, s ezért nem is lehet hatásos, hanem a vadállatokkal.

– Ha őket is védené valami a kullancsok ellen, érezhetően csökkenne a vérszívók száma. Ám addig marad a prevenció – teszi hozzá az állatorvos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!