Hírek

2016.07.22. 18:11

Vigyázat, hétfőtől terelés: felújítják végre az Új Csóri utat

Székesfehérvár – A buszöblök felújításával megkezdődött az Új Csóri út felújítása. Szeptemberig új aszfaltot kap három sáv, hamarosan az aszfaltmarás is megkezdődik.

Házi Péter

Az Új Csóri út felújításával megvárták a 63-es elkerülő III. ütemének átadását, így a napokban, a buszöblök felújításával megkezdődött a munka, amely várhatóan befejeződik a szeptemberi iskolakezdésre. A két és fél kilométernél is hosszabb szakaszon három sáv teljesen új kopóréteget kap. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. komplex útfelújítási programjában idén öt fő és négy mellékúti szakasz felújítása szerepel, így a nagy forgalmú 8-as főút, Új Csóri úti városi, kétszer két sávos, 2,6 kilométer hosszú bevezető szakasza is. Amint Molnár István, a Magyar Közút megyei igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a vállalkozó június 8-án vette át a munkaterületet, 147 nap alatt, azaz augusztus végére, szeptember elejére be is kell fejeződnie a felújításnak. (Nagyjából tehát bevárták az elkerülő III. ütemének átadását, így a forgalom az Új Csóri úton a korábbinál kisebb lesz.)

Jelenleg egyébként a városba bevezető oldalon zajlik a buszöblök és a peronok felújítása, felszedik az összegyűrődött aszfaltot, és ellenálló bazaltbeton burkolatot kapnak az öblök. Ebből egyébként összesen tíz van az út két oldalán. Július 25-étől, azaz hétfőtől pedig a körforgalom felől a kivezető oldalon a szélső sávon megkezdik az aszfaltmarást, majd később az aszfaltozást is, így a jelenlegi egy lezárt sáv helyett lesz olyan időszak, amikor mindkét irányban egy-egy sávon mehetnek csak a járművek. A városból kivezető oldalon a szélső, nyomvályús sáv két aszfaltréteget kap összesen 11 centi vastagságban, a belső sávokat pedig négy centiméteres kopóréteg cserével javítják ki, a beruházás több mint 400 millió forintba kerül. A városba bevezető oldal külső sávját, amelynek színe jelenleg is más, néhány éve felújították, állapota megfelelő, ott most nem lesz aszfaltozás. Felújítják a vízelvezető rendszert, javítják a padkákat, és a burkolati jeleket is újrafestik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!