Hírek

2016.12.02. 14:12

Villanyoszlop állította meg az ittas sofőrt

Az elmúlt 24 órában sem unatkoztak a Fejér megyei rendőrök.

Dunaújvárosban, a Dózsa György út és a Vasmű út kereszteződéséhez kértek rendőri segítséget 2016. december 1-jén hajnalban, egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesethez. A rendelkezésre álló adatok alapján egy Volkswagen típusú személygépjármű vezetője haladása közben elveszítette uralmát a járműve felett, és a kereszteződésben az úttesteket elválasztó járdaszigeten álló villanyoszlopnak ütközött. A rendőrök a helyszínen igazoltatták a 20 éves perkátai sofőrt, vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre előállították. Az ügyben járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Közúti közlekedési baleset történt a 8-as számú főúton, 2016. december 1-jén délután. Egy 24 éves veszprémi lakos Várpalota irányából Székesfehérvár irányába közlekedett, haladása során azonban gépjárműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg és egy jobbra ívelő kanyarban kisodródott, majd az úttest melletti szántóföldön az oldalára borulva állt meg. A személygépjármű vezetője a baleset következtében könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset bekövetkezésének körülményeit a Székesfehérvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!