Hírek

2014.02.07. 17:45

Aki nem hagyja beoltani a gyermekét, másokat is veszélyeztet

Legyen-e kötelező a védőoltás? - lángol fel újra meg újra a vita. Pár napja a Fejér szövetség rendezvényén homeopátiás orvosok tartottak előadást e témában.

Klecska Ernő

Kürti Katalin gyermekorvos, a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület és Ébert Jenő belgyógyász, a Nebáncsvirág Egyesület tiszteletbeli elnöke szerint a háziorvos segítségével minden gyermek esetében egyénileg kellene mérlegelni egy-egy védőoltás szükségességét a gyermek és a család kórtörténete, célirányos vizsgálatok, illetve a szociális körülmények alapján. A két orvos azt is elmondta: előadásaikkal az a céljuk, hogy a szülők korrekt tájékoztatást kapjanak mindenről az oltásokkal kapcsolatosan, hiszen a mai EU jogszabályok szerint a háziorvosnak nem kötelező ismernie még az oltóanyagok összetevőjét sem. Mindketten felhívták a figyelmet arra: Európa több országában számos nálunk kötelező oltás választható.

Kürti Katalin és Ébert Jenő a kötelező védőoltások ellen és a homeopátiás támogatás mellett érvelt

Ébert Jenő szerint a védőoltások keveset használnak, sok a mellékhatásuk, és gyakran azt sem tudni, mi van bennük. Több évtizedes praxisának tapasztalatai szerint fogalmazott végérvényes meggyőződése, hogy nincs olyan oltás, ami hasznos lenne, s számára statisztikailag bebizonyított tény, hogy azok nem nem védenek, hanem beteggé tesznek. Kürti Katalin úgy vélte, ha már mindenképpen oltatni akarja valaki a gyermekét, alkalmazzon homeopátiás kivezetést .

- Valamennyi gyógyszer és minden olyan készítmény, ami emberi egészség befolyásolására szervezeten belül alkalmaznak, az engedélyköteles. Az oltóanyagok valamennyi összetevője ismert és azt bárki megtekintheti például az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) honlapján is - reagált az elhangzottakra Almási Ferenc székesfehérvári járási tiszti főorvos. Hamis és téves az az információ, hogy Nyugat-Európában nem kötelező védőoltási rendszer van, hiszen a legtöbb oktatási és nevelési intézménybe nem veszik fel a gyereket, ha a szülő nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy azokat a védőoltásokat, amelyeket mi is alkalmazunk, megkapta. Az más kérdés, hogy nincs olyan erősen szabályozott rendszer, mint nálunk. Magyarország, amikor a védőoltási rendszerét összeállította, a lehető legszélesebb körben igyekezett figyelembe venni a nemzetközi tapasztalatokat. Európa egyik legfejlettebb rendszere működik nálunk. Az engedélyezés roppant szigorú és az egészségügyi törvényben van egy fontos kitétel, miszerint valamennyi kötelezően alkalmazott védőoltásból esetlegesen kialakuló egészségkárosodásért az állam teljes mértéket kötelezettséget vállal. Magyarországon egy nagyon szigorú ellenőrzési és bejelentési kötelezettség is van: az oltást követő nem kívánatos eseményt köteles az orvos jelenteni. ezeket pedig az egészségügyi államigazgatási szervnek minden esetben ki kell vizsgálnia. Egyetlen haláleset sincs a védőoltások miatt, sőt az oltással megelőzhető fertőző betegségek közül a gyermekbénulás egyáltalán nem fordul elő és több ilyen kór is ma már kuriózumnak minősül - szögezte le.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!