Hírek

2014.10.28. 15:55

Beázás: 5 éve kenegetik, javítgatják, de az ablak csak nem akarja az igazat

Régi Gyuláné lakásának ablakait 2006-ban cserélték ki új, műanyag ablakokra. 2009 egyik esős napján azt vette észre, hogy a konyhaasztalon lévő gyümölcsöstálban áll a víz. Kétszer is megnézte, de az ablak be volt csukva. De akkor honnan jön a víz? Merthogy azóta is jön valahonnan.

Házi Péter

- Amikor először beázott a konyha, illetve a hálószoba, még nagyon türelmes voltam, gondoltam, kijönnek, kijavítják és örökre elköszönünk egymástól. De nem így történt, 2009 óta vagy négyszer-ötször biztosan javították már az ablakomat. Pontosabban én ezt nem nevezném javításnak, mert csak annyi történik, hogy kívülről lekenik valamilyen tömítőanyaggal a párkány és a fal találkozását. Ez fél évig, olykor egy évig is bírja, aztán megint folyik be a víz - mondja és mutatja Régi Gyuláné, aki szerint a legfőbb gondot az okozhatja, hogy amikor az ablakot beszerelték és kihézagolták, a tömítő anyag száradása után vakolatot nem kapott ez a rész, csak a belső takaróléc lett felragasztva, kívül azonban csak ráengedték a szigetelést.

- Nemrég azt is észrevettem, hogy az ablakszerkezet és a toktoldó között akkora hézag van, hogy azon ki lehet látni. Nem vagyok szakember, de nem hiszem, hogy ez így normális. A régi, fa ablakomon sehol sem volt ekkora rés! - tette hozzá olvasónk.

Régi Gyuláné most már minden beázást dokumentál, lefényképez. Az egyik képén egy gyümölcsökkel teli tál látható, tele vízzel, amely mind a konyhaablakon, vagy a párkánynál jött be. Legutóbb pedig újra felülről ázott be a lakásba. Vajon tényleg nincs megoldás?

Legutóbb egyébként májusban kapott valamilyen tömítést a szóban forgó két ablak: a javított helyen a legutóbbi esőzésnél nem jött be a víz, ehelyett viszont az ablakszerkezet felső részénél kapott nem kevés nedvességet a hálószoba. Régi Gyuláné korábban kétszer kifesttette a szobát, de amióta állandóan vízfoltok jelennek meg valahol, már felhagyott ezzel.

- Az elsődleges megoldás az lehetne, ha sikerülne bejutnunk a beázó szoba fölötti lakóhoz. Többször jártunk már nála, de mivel nem volt otthon, üzenetet is hagytunk, de valahogy soha nem sikerül bejutnunk. Elképzelhető ugyanis, hogy a felső lakás felől érkezik a víz az eggyel lejjebb lévő lakásba - mondja Tóth József, az I. Számú Lakásfenntartó Szövetkezet művezetője, aki a probléma megoldása érdekében most megbízta a szövetkezet tetőszigetelő vállalkozóját, alaposan vizsgálja át a ház tetőszegélyét, mert az is elképzelhető, hogy az itt lévő bádognál jut be a víz az épület szigetelése alá.

Régi Gyuláné már a fogyasztóvádőknél is járt, ahol a békéltető testületet javasolták. Ő, mint mondja, békés, csak a türelme fogyott már el ennyi idő után.

Annak idején hármas konstrukcióban, az adott társasház (vagy az épületet fenntartó lakásszövetkezet), az önkormányzat és az egyharmadnyi támogatást adó állam együttműködésében vágtak neki a panelházak energiatakarékos felújításának. Amióta a többezer lakást érintő felújítás elkészült, mindenki a másikra mutogat. A baj csak az, hogy a lépten-nyomon beázó lakásokban nem az önkormányzat, nem a szövetkezet, de mégcsak nem is az állam lakik. Hanem azok, akik a legkevesebbet tehetik a megoldás érdekében.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!