Hírek

2015.12.08. 20:50

Hóman-ügy: zárt ajtós találkozó a városházán

Székesfehérvár - Semmi nem osztotta meg mostanában jobban a fehérvári közvéleményt, a politika és a közélet szereplőit, mint a Bartók Béla térre tervezett Hóman Bálint szobor ügye. A szoborállítás napjához, december 29-éhez közeledve egyre élesebb a vita, napról napra erősebb a tiltakozás.

Zsigó Ferenc

A szoborállítást támogató fehérvári Vass Gábor (b1) a hétfő esti demonstráción is vitatkozott a tüntetőkkel. Nem generációs vita volt

A Washingtonból érkezett hírügynökségi információk kapcsán - amik szerint az amerikai képviselőház antiszemitizmus elleni harcért felelős kétpárti munkacsoportjának vezetői (négy republikánus és négy demokrata képviselő) levelet írt Orbán Viktornak - megkérdeztük a miniszterelnöki sajtóiroda vezetőjét. Havasi Bertalan válaszlevelében azt írta, ebben a témában Székesfehérvár önkormányzata illetékes, a helyi polgármesteri hivatalt javaslom megkeresni . Furcsálltuk ezt, hiszen a levél tartalma - mint az a tegnapi számunkban közöltekből is kiderült - nem a helyi vonátkozásokra fókuszált, és címzettje nem Cser-Palkovics András volt. No és persze eddig sem hagytuk ki az önkormányzatot és a városvezetést az információk összegyűjtésekor, és ezután sem tesszük ezt. A városházáról kapott közleményt tegnapi számunkban már ismertettük, ennek lényege, hogy a polgármester nyilvánosan meghívta a levél aláíróit Székesfehérvárra, hogy megismertessék velük Hóman Bálint városfejlesztő tevékenységét, illetve azokat az iskolákat, közösségi tereket, középületeket, valamint ipari üzemeket, amelyeket Hómannak köszönhet a város .

Tudomásunkra jutott a hétfői demonstráción, hogy mintegy két héttel ezelőtt felkereste a fehérvári polgármestert az izraeli, a német és az amerikai nagykövet. Ezt akkor nem kommunikálták, úgy tudjuk, megegyeztek abban a felek, hogy nem nem tájékoztatják a közvéleményt az egyeztetés tartalmáról és arról, megállapodtak-e valamiben. Ez be is igazolódott, ugyanis megkeresésünkre a német nagykövetségtől csak szóban közölték : no komment, az izraeli nagykövetségről azt írták: ...általános szabályunk, hogy nem adunk tájékoztatást zártkörű találkozókról , az amerikai nagykövetség szóvivője pedig ezt írta: Az amerikai nagykövetség tisztségviselői a politikai és társadalmi spektrum teljes skáláján található személyek és csoportok széles körével találkoznak, hogy jobban megértsék a magyar emberek nézeteit, aggodalmait, és amikor az helyénvaló, kifejtsék az USA politikáját.

A hétfői demonstráción valaki azt mondta, hogy a Hóman Alapítvány elnöke többek előtt kijelentette, talán nem is lesz szobor, jövő kedden sajtótájékoztatót tartok... Megkerestük Kováts Gábor kuratóriumi elnököt, s arra voltunk kíváncsiak, valóban visszalép-e a szoborállítástól az alapítvány, s ha igen, ki vagy mi késztette őket erre, de kérdéseinket elhárította, ám azt megerősítette, hogy december 15-én sajtótájékoztatót tart. Ott majd minden kiderül - tette hozzá.

Úgy tudjuk, december 13-án 16 órakor Székesfehérváron sok civil szervezet részéről országos érdeklődés kíséri majd a nyolcadik (utolsó) napi hanuka gyertya meggyújtását, és a december 18-ai közgyűlésre is - amelyen téma lesz a Hóman-ügy - több civil szervezet és számos tévéstáb érkezése várható.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!