Hírek

2017.05.26. 18:47

Zászló, gyerekműveken – Átadták a rajzpályázat díjait

Mindenünk e zászló címmel hirdettek ötödször Kárpát-medencei rajzpályázatot, amelyre idén több mint 800 alkotás érkezett.

Bokros Judit

A Szent István Művelődési Házban tartották pénteken a Mindenünk e zászló című, történelmi témájú rajzpályázat eredményhirdetését. A beérkezett művekből szintén itt nyílt kiállítás, amelyen rácsodálkozhattunk, milyen szép és komoly gondolatokat indított meg a téma a gyerekekben.

Az egyik kis díjazott Vargha Tamás honvédelmi államtitkártól veszi át ajándékát
Fotó: Koppán Viktor

Az átadón részt vettek a pályázat szervezőinek képviselői, így a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének elnöke, Karsai Béla, a KEMPP ügyvezetője, Görög István és a Nagyváradi Tanoda Egyesület elnöke, Kecse Gabriella.

Jelen volt még az Összhaderőnemi Parancsnokság képviseletében Szabó András, a fővédnökök – Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök – pedig beszédet is mondtak.

A felhívásra összesen 848 alkotás érkezett határon innen és túlról. A diákokat különdíjakkal, valamint Bronz-, Ezüst-, és Aranyceruza-díjakkal jutalmazták.

Aranyceruza-díjasok a megyéből: Muggeridge Lilla (a fehérvári Bory Jenő Általános Iskolából). Dudar Panna, Dudás Anna, Pálfi Réka és Török Flóra a Magyaralmás Alsó Tagozatból. Hegedűs MartinErlich Gréta, Erlich Zsuzsanna és Szőcs Dávid a sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola, Szent István Tagiskolából.

Ezüstceruza-díjasok: Füri Enikő a fehérvári Táncsics Mihály Általános Iskolából, Luncz Karina a fehérvári Táncsics iskolából, valamint Berkes Alexa, Fischer Barbara, Nagy Csenge nagyváradi és fehérvári közös alkotása is ezüstceruzás.

Bronzceruza- és különdíjasok, van, aki egyéni, más közös munkát adott be. Simsolics Dorka, Mészáros Dorina, Racskó Fruzsina, Kis Bertalan Gergő, Paragi Nikolett, Béres Róza, Venczel Mária, Horváth Zsombor, Nagy Borbála, Sümeg Flóra Neszta, Gál Johanna, Rácz Klaudia, Nagy Ádám, Páncsics Laura, Trubács Vivien, Puscas Brigitta, Haier Krisztina, Török Anna, Magda Tivadar, Czimeth Laura és Beke Fruzsina.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!