Hírvilág

2016.06.29. 15:05

Nőtt a háztervezés költsége

Mostantól sokkal drágább lesz egy ház tervezése, de cserébe garanciát kapunk a minőségre. Összegyűjtöttük a házépítőket érintő legfontosabb változásokat.

FMH

Korábban a családi házak építésénél általános volt, hogy az építtető a lehető legolcsóbb megoldással szerzett egy tervet, ami alapján aztán a lehető legolcsóbb anyagokból felépítették a házat. A szakma ez ellen már évtizedek óta háborog, hiszen sok esetben a nyomott árak mellett a minőségre sem volt garancia. Most az állam úgy gondolta, ha már egyszer a csokkal ad 10 milliót és még 10 millió forint kedvező kamatozású hitelt házépítésre, akkor ennek fejében szakmai garanciát is elvár az építtetőtől, a tervezőtől és a kivitelezőtől egyaránt.

Eddig a családi háznál elég volt egy építési engedélyezési terv, most előírták a kötelező kivitelezési tervet, a kötelező tervezői művezetést és a kötelező e-napló-vezetést. Ez utóbbi arra szolgál, hogy pontosan nyomon lehessen követni, milyen anyagokat és milyen technológiával építenek be az épületbe. Elméletileg ezentúl nem fordulhat elő, hogy nem azok az anyagok kerülnek az épületbe, amelyek a tervben szerepelnek. Ráadásul ezentúl a tervezőnek is nyilatkoznia kell arról, hogy az épület az e-naplóba feltöltött kivitelezési terveknek megfelelően épült meg. Márpedig ha egy ellenőrzés során kiderül, hogy eltértek az e-naplóba feltöltött tervektől, akkor akár bontásra is kötelezhetik a tulajdonost.

A szakemberek szerint egy lelkiismeretes tervező esetében eddig is elég volt a kellően kidolgozott engedélyezési terv is, de míg korábban nem készült statikai, villamossági vagy gépészeti terv, addig most erre is szükség lesz. Nem véletlenül, régen egy ház megtervezése sokkal egyszerűbb volt: kis túlzással élve, pár konnektorral meg néhány radiátorral meg lehetett úszni. Manapság a nagy teljesítményű klímaberendezések, esetleg hőszivattyúk, napelemek megtervezése sokkal komolyabb feladat. Márpedig ez azt jelenti, hogy nemcsak a tervezésre fordított idő lesz sokkal hosszabb, de annak költsége is jelentősen megnő. Márpedig a kamara elnöke szerint valóban jelentős emelkedésre kell számítani. Nemcsak azért, mert a szakma már amúgy is rendkívül alacsony áron dolgozott eddig, de a kötelező műszaki ellenőrzés és a szükséges szakági tervek, mint amilyen például a statikai, épületgépészeti, villamossági, talajmechanikai, geodéziai terv, megemelik a költségeket. Ami korábban kijött pár százezer forintból, most könnyen milliós költséget is jelenthet. Ez nyilván nem jó hír a lakosságnak, ám hosszú távon valószínűleg mindenki nyer az új szabályozással, mert a minőségi munka és a minőségi anyagok felhasználása előbb utóbb megtérül. Ábrahám Ferenc kiemelte, hogy sokan a kötelező felelősségbiztosítást is nagy csodaként élik meg, holott a tervezők eddig is feleltek a munkájukért. A bírósági ügyek esetében általában mindig a tervezőt marasztalják el, ő felel az utolsó vonalért is. Mostantól legfeljebb ennek a tehernek a költségét a biztosítók vállalják, de ennek árát valószínűleg megint csak az építtetők fizetik meg. A most véglegesnek tűnő törvénytervezetben korábban olyan következetlenségek voltak, hogy például utcaképet igen, alaprajzot azonban nem kellett készíteni. Mára szinte mindent kijavítottak a jogszabály-módosítással. Szinte, mert például az útiköltség elszámolása kimaradt a törvényből, így annak költségét nem világos, hogy kinek kell kifizetni. Azt viszont végre belevették a jogszabályokba, hogy nyilatkozni kell arról, milyen terhei vannak a beépítésre váró teleknek, sokan ugyanis csak a bankhitelre gondolnak, holott legalább ilyen fontos a bányaszolgalmi és vezetékjog, illetve a különböző beépítési korlátozások megléte.

A 300 négyzetméter alapterület alatti lakóépületek esetében tehát biztosan drágább lesz a tervezés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!