Innováció

2014.12.08. 15:53

Az innováció pénzt hoz

- hamarosan indulnak a kutatás-fejlesztési pályázatok -

Mint ismeretes, 2014 és 2020 között mintegy 12 000 milliárd forint európai uniós fejlesztési forrás áll Magyarország rendelkezésére, a 10 operatív programra 8737 milliárd forint áll majd rendelkezésre, amelynek 85 százaléka uniós, a maradék pedig hazai költségvetési forrás.

Az operatív programok egyike a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) melynek legfontosabb célkitűzése, hogy Magyarország foglalkoztatási rátája elérje a 75%-ot, de emellett fontos célkitűzés az is, a GDP-arányos kutatás-fejlesztési (k+f) források elérjék a 1,8 százalékot.

A GINOP-on belül az 1. prooritás   a vállalkozások versenyképességének javítását és foglalkoztatásának ösztönzését  szolgálja. A kutatás-fejlesztési témák a 2.  és a 3. prioritásba koncentrálódnak, ezek a  Tudásgazdaság fejlesztése, valamint az infokommunikációs fejlesztések.

Előbbihez tartozik majd a vállalati K+F+I tevékenység támogatása, stratégiai K+F+I együttműködések és kezdeményezések, kutatóintézetek és nemzetközi együttműködés fejlesztés, utóbbi fő témái a versenyképes IKT szektor fejlesztése,  a közigazgatás és állami informatikai fejlesztések, az infokommunikációs ismeretek, készségek növelése, a szélessávú infrastruktúra és hálózatok fejlesztése.

A cél az, hogy a fenntartható, magas hozzáadott értékű termelést és a foglalkoztatás bővítésére épülő fejlesztéseket  támogassák, ahol a kedvezményezettek nem "mentőövként" tekintenek a fejlesztési támogatásokra.

A kutatás-fejlesztési támogatások döntően a kis- és közepes vállalkozásoknál folyó a kutatás-fejlesztést és az innovációt célozzák, de a nagyvállalatokat is szeretnék érdekeltté kell tenni abban, hogy a kkv-kat bevonják k+f tevékenységükbe.

Október első napjaiban megjelentek az első európai uniós pályázatok, újdonság volt, hogy a  pályázatok megnyitása előtt minden pályázónak 30 nap áll rendelkezésére, hogy megnézze a kiírásokat, felmérje, hogy azok mennyire illeszkednek fejlesztési elképzeléseihez

Az előzetes igények alapján a legnépszerűbb a mikro-, kis- és középvállalkozások termelői kapacitásának bővítését segítő pályázat, amelynek 8,5 milliárd forintos keretösszegére több mint 2100 igény érkezett, 18,5 milliárd forint értékben. A több mint kétszeres túljelentkezésre keretemelés várható.

Az októberben meghirdetettek között nem volt kutatás-fejlesztési célú pályázat, ezek az operatív programok elfogadása után, jövő év elején jelennek majd meg.

A GINOP K+F pályázatain azok a cégek számíthatnak sikerre, amelyeknél a  piacképes termék, szolgáltatás vagy technológia kifejlesztésén dolgoznak, illetve új tudományos vagy műszaki eredmények, szellemi alkotások megszületéséhez keresnek forrást, ugyanis e pályázatok célja olyan kutatás-fejlesztési tevékenységek támogatása lesz, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik.

A támogatott projekteknek főleg  agrár-, műszaki-, orvosi- vagy természettudományi szakterületen kell  megvalósulni,  meg;  a projektben kifejleszteni kívánt termék, szolgáltatás, technológia vagy prototípus jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal kell rendelkezni,  a projektben megcélzott termék, szolgáltatás, technológia üzletileg hasznosíthatónak kell lenni.

Dr. Lőrincz Sándor

kutatás-fejlesztési  szakértő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!