Iszkaszentgyörgy

2015.04.14. 15:13

Összetartó közösség a Szentgyörgyi Sólymok

Iszkaszentgyörgy - Összetartó, több generációt tömörítő közösség a helyi íjászoké, a Szentgyörgyi Sólymoké.

B. Kiss László

A hétvégén először állították föl saját jurtájukat a helyi hagyományőrző íjászok, a Szentgyörgyi Sólymok. A hat méter átmérőjű jurta favázának elkészítése Szemán László, az egyesület elnökségi tagjának kezét dicséri. A nomád otthon oldalát alkotó, harmonikaszerűen összecsukható rácsot 900 darab bőrszegecs fogja össze. Ezek úgy készültek, hogy Narvai László, az íjászok vezetője 17 kilogram só felhasználásával konzerválta egy frissen levágott marha bőrét, majd amikor az olyan keményre szikkadt, mint a páncél, öt milliméteres csíkokat hasítottak belőle. Ezen szíjakat fűzték át aztán a rács lyukjain, a végüket pedig megcsomózták, így rögzítvén azokat. Ami nem házilag, az iszkaszentgyörgyi íjászok által készült, az a jurtát fedő ponyva, mely a sátrat tervező Galántai Gábor varrt meg. Feltétlenül említést érdemel a jurta kazettás ajtaja, amelyet az íjászok egyik hölgy tagja, Rozs Teréz festett ki. A gyönyörű, élénk színekben pompázó alkotás központi motívuma a néphagyomány égig érő életfája. Bár nem sok rutinja volt még a hagyományőrzőknak a jurtaállításban, alig két óra alatt végeztek vele. Miután a takaró fölkerült a hajlék tetején levő lyukra, az úgynevezett tündöklő karikára, következett az avatás szertartása. Ennek során a Szentgyörgyi Sólymok behúzódtak a sátorba, ahol egy tülökbe bort töltöttek és megosztoztak egy cipón. Az első kortyot és az első falatot azonban a földre vetették. Aztán négy dobütés hangzott el a négy égtáj felé. A jurtát, melynek falát hét turul képe díszíti, legközelebb a másfél hét múlva tartandó falunapon állítják föl.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!