Iváncsa

2015.07.26. 11:07

Harmadszorra is megrendezik az Iváncsai Arató Felvonulást

Iváncsa - Augusztus elsején harmadszorra is megrendezik az Iváncsai Arató Felvonulást, amelyet most is egy bállal zárnak.

Ismételten megkezdte munkálatait az a baráti társaságból álló kis csapat, akik három évvel ezelőtt hagyományőrzés céljával létrehozták az első Arató Felvonulást.

Idejüket és erejüket nem kímélve, ötleteikkel megvalósították ezt a rendezvényt, amit már nagyon várnak a településen kicsik és nagyok egyaránt. A régmúlt idők hangulatát idézik a felvonuló kombájnok, munkagépek és a lovas kocsikon népies ruhába öltözött felvonulók, akik vidáman énekelve és táncolva mennek végig a községen. Élmény ez a felvonulóknak és az érdeklődőknek egyaránt.

Az idén augusztus 1-jén hívnak és várnak mindenkit, aki szeretne részt venni ezen a hagyománnyá nőtt rendezvényen, hogy együtt felidézhessék azt a falusi hangulatot, amit régen is átélhettek elődeink. Várják a környező településekről is azokat, akik szívesen csatlakoznának a forgataghoz, ezzel is erősítve a szomszédos településekkel ápolt kapcsolatot.

A gyülekező a Faluház előtt lesz délelőtt fél tízkor, ahol Tatár Szilvia polgármester köszönti a megjelenteket, majd ezt követően fél tizenegykor indul a táncos körmenet a faluban, amelynek időtartama 3-4 óra lesz. Visszaérkezéskor mindenkit megvendégelnek egy tányér babgulyással. Este kilenc órától várják az érdeklődőket a szalmabálákkal feldíszített Főtéren egy utcai Arató Bálra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!