Jégkorong

2017.02.02. 20:40

A címvédőnek még hajtania kell

Székesfehérvár - Vasárnap véget ér a MOL Liga alapszakasza, a Titánok pedig már biztos résztvevői a rájátszásnak.

Szupkai Gábor

Ugyan még két mérkőzés hátravan a szezon első feléből, ám a Fehérvár szempontjából ezek vajmi kevés téttel bírnak. Bár az utolsó, vasárnapi mérkőzésen, a Dunaújvárosi Acélbikákat nagyon szeretnék elkapni a Titánok. Egyrészt ugye a megyei riválisról van szó, ami mindig külön pikantériát szolgáltat ennek a párharcnak, másrészt a DAB az egyetlen csapat akit idén még nem tudott legyőzni a Fehérvár.

Ám előbb pénteken este a bajnoki címvédő Jegesmedvék otthonába látogatnak a Titánok. Ahonnan távoztak már idén győztesen, és biztosan nem bánnák ha ezt meg tudnák ismételni. Ehhez persze lesz egy-két szava a miskolciaknak, hiszen a DVTK számára még komoly tétje van a mérkőzésnek. Merthogy az első hely sorsa továbbra sem dőlt el. Igaz a miskolciaknak hátralévő két mérkőzésükből elég egyet megnyerniük a Fehérvár illetve az FTC ellen ahhoz, hogy ők választhassanak elsőként ellenfelet a rájátszás nyitókörére. Ellenben a Titánoknak csupán a büszkeségük a tét pénteken este, a helyezésüket tekintve teljesen mindegy, hogy a 7. vagy a 8. pozícióban zárják az alapszakaszt.

Vizi Dániel vállsérülése miatt most sajnos nem tud jégre lépni
Fotó: Koppán Viktor

Idén ugyanis változott a kiírás. A középszakasz kikerült a lebonyolításból, a 40 forduló után csak az első nyolc helyezett folytatja a versengést. Az első kör párosítása pedig úgy alakul ki, hogy az első három csapat sorrendben választhat ellenfelet az 5-8.-ak közül.

A dobogós együttesek pedig valószínűleg nem a helyezés alapján fognak dönteni, hanem a szezonban egymás ellen lejátszott négy meccs, és a pillanatnyi forma nyom majd sokat a latba. A Titánoknál ráadásul komoly változás lehet a keretben, amennyiben az EBEL csapat szereplése nem alakul jól. Ebben az esetben pedig egy sornyi játékos bekerülése a MOL Ligás csapatba komolyan felboríthatja az erőviszonyokat.

A DVTK Jegesmedvék elleni mérkőzés 18.30-kor kezdődik a bajnok otthonában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!