Jégkorong

2014.05.01. 19:46

Ocskay bízik benne, hogy két éven belül éremért játszhat a Volán az EBEL-ben

A Sapa Fehérvár AV19 jégkorong-csapata a várakozáson felül szerepelt az EBEL-ben a 2013/2014-es szezonban, az Ördögök rájátszásba jutottak. A tavaly megálmodott három éves terv első esztendeje után a helyzet jó, de a továbblépéshez még sok feltételnek teljesülnie kell.

Bobory Balázs

A fent említett sok feltétel alapja pénz, amely nélkül nehéz versenyképesnek lenni a dúsgazdag csapatokat is magába tömörítő EBEL-ben. A Volánnak mégis sikerül talpon maradni, sőt, a tavaly megkezdett fiatalítás, generációváltás nem várt gyors ütemben halad.

– Valóban sikeresnek értékelhetjük a szezont, az Akadémia csapatai hihetetlen eredményesen szerepeltek, és a felnőttek is rájátszásba jutottak – mondta Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója.

– Harminchét esztendeje dolgozom a klubnál, de kijelenthetem, ennél soha nem volt jobb az összkép a bajnokságok befejeztével. Mi tettük magasra a lécet, nagy az elvárás velünk szemben, amelynek nehéz megfelelni, hiszen a helyzetünk nem rózsás. Persze azért tevékenykedünk, hogy jövőre is kiszolgáljuk a szurkolóinkat, szponzori körünket, mindazokat, akik bíznak bennünk.

A menedzsment gőzerővel dolgozik, hogy a lyukakat betömje, Ocskay Gábor elmondása szerint több, mint 50 millió forintos adósságot görget maga előtt a klub.

– A TAO-s támogatásnak köszönhetően az akadémia működik és sikeres – folytatta a sportvezető. – Az utánpótlásban és a felnőttcsapatnál is magas színvonalú a szakmai munka, az edzőink felkészültek, ennek is köszönhető, hogy kis létszámú aparátus mellett is minőségi munkát végeznek a jégkorongozók. Székesfehérvár városa a csapat mellett áll, és remélem ez a jövőben sem változik, abban pedig nagyon bízom, hogy sikerül egy tőkeerős szponzort a klub mellé állítani. Nehéz a verseny a külföldi klubokkal, a legtöbb helyen már lassan kész a keret, mi pedig a financiális gondjainkat próbáljuk megoldani. Minden nehézség ellenére kedden, a menedzsment ülésén úgy határoztunk, megyünk előre, ismét egy szerethető, versenyképes, csapatot szeretnénk összerakni. A szurkolóink is ezt várják el tőlünk, no meg a szakmai stáb is egyértelműen azért dolgozik nálunk, hogy fejlődjön, előrelépjen az alakulat.

Az erősítési tervekről a cikk melletti keretes írásunkban bővebben beszámolunk, ami biztos, hogy a szintentartás ismeretlen fogalom a fehérvári klub szótárában.

– A mögöttünk álló szezonban sikerült bejutni a playoffba, furcsa lenne most azzal nekiindulni a következő bajnokságnak, hogy jó a tizedik hely – jelentette ki Ocskay. – Ha az erősítési terveink valóra válnak, akkor ismét elvárás a legjobb nyolcba kerülés, sőt, ha a magyar játékosaink gólerősebben tudnak játszani, illetve fiatalok továbbra is fejlődnek, akkor szép szezon állhat előttünk. Az alapvető célkitűzés továbbra is az, hogy az utánpótlásunkból egyre több tehetség bekerüljön a felnőtt csapatba, remélem, hogy az ifjak élnek majd a lehetőséggel és bizonyítanak. Az elmúlt években lett egy sokat érő halastavunk, amelyben máris nagyra nőtt néhány példány, elég csak Erdély Csanádra, vagy Láday Tamásra gondolunk. Abban is biztos vagyok, hogy a fehérvári U18-as vb-n sok tehetségünk neve bekerült a szakemberek noteszeibe, elképzelhető, hogy akadnak majd külföldi ajánlatok, de ez is az élet rendje. Én abban bízom, hogy hamarosan a Sapa Fehérvár AV19 gerincét saját nevelésű fiatalok alkotják.

A szisztematikus fehérvári munkát az ország határain kívül is elismerik, pedig Ausztriában, vagy éppen Olaszországban lényegesen kedvezőbb körülmények között dolgoznak a riválisok.

– Sajnos ez így van – reagált a felvetésre Ocskay Gábor. – Hét évet töltöttünk el eddig az EBEL-ben, de nagyon sok szempontból még ott tartunk, mint amikor felvételt nyertünk. Minden klub lényegesen nagyobb aparátussal működik, azt is érzem, hogy sokkal több energiát kellene fordítanunk marketingre, PR-ra, vagy éppen sajtómegjelenésre. Ehhez szakemberek kellenek, akiket azonban meg kellene fizetni, és itt kanyarodtunk vissza a pénzhez... A legismertebb közösségi oldalon immár 14 ezer szimpatizánsunk van, ez duplája a tavalyi létszámnak, vagyis láthatóan növekszik az érdeklődés irántunk. Ennek örülünk, de bánt is, hogy a minket kedvelőket nem tudjuk még jobban kiszolgálni. Pedig a szurkolóink mindent megérdemelnek, elképesztő, milyen sokat segítettek nekünk az elmúlt hónapokban, az egész szezon során.

Ocskay Gábor mindig szeret a realitás talaján maradni, de azért vannak álmai...

– Már tavaly elmondtam, hogy a mostanihoz hasonló aktivitással a három éves terv alatt szeretnék dolgozni, utána már azt hiszem, leszek annyira idős, hogy hátrébb lépjek. A következő két esztendőben viszont még szeretném elérni, hogy a csapat a legjobb négy közé, esetleg döntőbe jut az EBEL-ben, de ehhez kell a gazdasági helyzetünkben egy kardinális változás. Remélem, ez hamarosan bekövetkezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!