Kápolnásnyék

2016.07.13. 14:19

Megnyitotta kapuit a Halász Gedeon Központ a felújított kápolnásnyéki kastélyban

„Egy adott kort nemcsak az jellemez, miket épített, hanem az is, hogy az elődök örökségét miként használja, ápolja és adja tovább a jövőnek” – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára június 25-én a felújított Dabasi Halász-kastély és a Halász Gedeon Központ részeként elkészült Eseményközpont átadásán.

Tóth Eszter

A Dabasi Halász-kastély a 19. század első felében a kápolnásnyéki Balassa András leszármazottjával, Magyary-Kossa Annával kötött házassága révén került Dabasi Halász Sámuel birtokába. Az 1669-ben nemesi címet kapott Dabasi Halász család kúriája a 19. század elején épült klasszicista stílusban. A század végén Dabasi Halász Lázár jóvoltából a család már korábbi földjeinek dupláját, 1235 holdat birtokolt Fejér megyében. A kastély átépíttetéséhez Lázár fia, Dabasi Halász Gedeon látott hozzá az 1910-es években, így alakult ki az épület mai formája. Az L-alaprajzú, neobarokk kúriát a Halász-család 1945-ig lakta, az államosítással és kollektivizálással termelőszövetkezeti tulajdonba került az épület, amelynek állapota a rendszerváltásig és utána is folyamatosan romlott. A Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásának köszönhetően 2014-ben kapott lehetőséget a kastély megmentésére. „A kápolnásnyéki Dabasi Halász-kastély rekonstrukciója – Látogatótér és kiállítóhely kialakítása” elnevezésű projekt keretében megújult az épületkomplexum és parkja, a kastélyban modern kiállítótermek, információs tér, ajándékbolt és színvonalas kávézó megnyitására nyílik lehetőség, a látogatóközpont tágas kiállítási terekkel bővült. A projekt célja, hogy a felújítás után olyan kulturális-idegenforgalmi központ jöjjön létre, amely kiállításoknak és közösségi rendezvényeknek egyaránt otthont ad, tovább növelve a Velencei-tó környékének turisztikai vonzerejét.

Fónagy János államtitkár avatóbeszédében kiemelte: az állam kész minden korábbinál nagyobb erőforrásokat biztosítani az ország örökségét jelentő várak, kastélyok felújítására. Az elhanyagolt váraink megmentésére indított Nemzeti Várprogramra és a kastélyaink megőrzését célul tűző Nemzeti Kastélyprogramra a kormány több mint 50 milliárd forint támogatást biztosít, gondot fordítva arra is, hogy a kiválasztott épületegyüttesek megújuljanak, új funkciókat lássanak el, és a környék gazdaságának motorjai legyenek.

– A Rómer Flóris Terv a határon túli műemlékeinkről igyekszik gondoskodni, a Nemzeti Hauszmann Terv pedig az ország szívében, a nemzet minden tagja számára fontos Budavári Palota megmentését szolgálja – mondta, majd arra is kitért, hogy az elmúlt hat évben nemzeti és európai uniós forrásokból 180 milliárd forint jutott a hazai épített örökség megóvására, megmentésére és megújítására. A Dabasi Halász-kastélyt, valamint a történelmi kutatások alapján helyreállított, másfél hektáros parkot csaknem 450 millió forintból újították fel.

Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspöke megáldotta az áldozatos munkát, amely által az épület megújulhatott, majd felszentelte a kastélyt. Sándor Benedek, az MKB Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese ezután megnyitotta a kastély első kiállítását, A 65 éves MKB Bank gyűjteménye a 200 éves kastélyban című tárlatot. A kiállításon többek között Rippl-Rónai József, Csók István, Benczúr Gyula és Barabás Miklós műveivel találkozhatunk.

– Könnyű értékeket elveszíteni, annál nehezebb renoválni őket, ezért fontos a Dabasi Halász-kastély felújítása, amely a köz javát szolgálja – zárta beszédét Sándor Benedek.

A kiállítás megtekintését követően átadták a Halász Gedeon Központ részeként elkészült Eseményközpontot.

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos avatóbeszédében kiemelte: kötelesség a letűnt korok ránk hagyott szellemi és tárgyi hagyatékát megőrizni és ápolni. A DFT-Hungária Zrt. két európai uniós pályázatnak köszönhetően több mint 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. Ennek segítségével hozták létre a Halász Gedeon Központot, amely „nem pusztán turisztikai élettér, de egyben innovációs, oktatási és gazdasági központ, valamint az élelmiszer- és szolgáltatóipar helyszíne is lesz a jövőben”. Az oktatástechnikai és innovációs központhoz tartozik egy multifunkcionális zöld fejlesztő tér, az új létesítmény így a környék páratlan ökohelyszíne is – hangsúlyozta Tessely Zoltán, majd kiemelte: a több mint ezer négyzetméter alapterületű komplexum a mikro-, kis- és középvállalkozások teljes körű kiszolgálását biztosítja nyolc irodával, hat képzési- és bemutatóteremmel, interaktív és technikai eszközökkel, valamint közösségi térrel. A Velencei-tó környékének legfiatalabb intézményében, a Halász Gedeon Központban emellett képző- és iparművészeti kiállítások, szakkiállítások, családi programok, állásbörzék és koncertek is helyet kapnak majd.

L. Simon László országgyűlési képviselő köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a Dabasi Halász-kastély és a hozzá tartozó park megújulásához, valamint a Halász Gedeon Központ kialakításához.

– Jó mulatság, férfimunka volt, és még sok jó mulatság, férfimunka lesz – mondta a képviselő, aki név szerint köszönte meg a támogatók és a tervezők munkáját. – Pár éven belül a Halász Gedeon Központ olyan létesítmény lesz, ahol nem egy, hanem több vállalkozás is helyet kap – emelte ki

L. Simon László, majd hozzátette: fél éven belül megkezdődik a település központjának rehabilitációja is.

Magyarország kormánya 200 millió forinttal támogatta Kápolnásnyék településközpontjának felújítását és újabb 70 millió forinttal járul hozzá a Halász Gedeon Központ és az új településközpont bekötőúttal való összekötéséhez.

Minden adott a minőségi magyar élelmiszerek előállításához

Az országnak minden adottsága megvan a minőségi élelmiszerek előállításához – mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke július 1-jén, a Halász Gedeon Központban az Áldomás közösségi márkanév használati jogot nyert termelők ünnepélyes oklevél átadási rendezvényén. Kijelentette, a magyar mezőgazdaság képes minőségi alapanyagokat termelni, abból magas minőségű élelmiszert létrehozni. Beszélt arról is, hogy a magas minőséget képviselő termékeket először a hazai fogyasztókkal kell elfogadtatni. Néhány márka létezik már, de kellene egy, amit mindenki elfogad, és amivel külföldi piacokra is ki lehet jutni, az Áldomás márkanévvel közelebb lehet jutni ehhez a célhoz – vélte az államtitkár. Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója szerint új időszámítás kezdődhet az Áldomás projekttel. Mint mondta, évtizedek óta szeretnék a nemzetközi piacokon a magyar élelmiszereket pozícionálni, új piacokat találni és az ős- és kistermelőket értékteremtő munkához segíteni. Az Áldomás közösségi márka, közös arculattal, közös értékesítési csatornákon át nemzetközi szinten versenyképessé teheti a magyar árukat. Jelenleg 93 termék csatlakozott a védjegyrendszerhez, további 30 „indulásra kész” a nemzetközi piacokon. Gyaraky Zoltán, az Áldomás Kft. ügyvezetője elmondta: természetes, a fogyasztók számára értéket adó élelmiszerekre próbálják felhívni a figyelmet a márkanévvel. Az Áldomás exkluzív megjelenésű élelmiszereket jelent, amelyek a világ legnagyobb márkáival is versenyképesek lehetnek. (Forrás: MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!