Kápolnásnyék

2016.03.31. 14:42

Vásárok, nagyszabású rendezvények Kápolnásnyéken - hamarosan rá sem lehet ismerni

Kulturális rendezvénytér épül állami forrásból 2017 végéig Kápolnásnyéken, amely a turizmus igényeinek kielégítésén túl helyi piac és vásárok megtartására is alkalmas lesz, jól szolgálva a település és a környék lakóit. Míg a régi pompájában ragyogó kastélyban bensőséges hangulatú rendezvények tarthatók, a központban méltó helyet kaphatnak a közintézmények és a nagyszabású rendezvények.

Takács Erzsébet

A kormány december végén döntött arról, hogy az államháztartásról szóló törvény által biztosított jogkörénél fogva 135 önkormányzat számára biztosít pluszforrást azok feladatainak ellátásához. Az összesen több mint 18 milliárd forintos keretet a települések többek között a helyi infrastruktúra fejlesztésére, iskolák, óvodák, könyvtárak, közösségi és sportlétesítmények felújítására, tervezésére, építésére, illetve viharkárok rendezésére fordíthatják. A megyei kormánypárti képviselők munkájának köszönhetően összesen húsz település 1152 millió forint pluszforráshoz jut, amelyből Kápolnásnyék településközpontja rehabilitációjára 200 millió forintot fordíthat.

- A kormány ezúttal olyan fejlesztéseket is támogat, amelyeket az önkormányzatok, olykor saját lehetőségeik tekintetében a végsőkig elmenve indítottak el, és befejezésükre önállóan nem képesek, vagy olyanokat, amelyek nemcsak az adott településen élők számára fontosak - fejtette ki Tessely Zoltán, a körzet országgyűlési képviselője.

Hozzátette: ugyan a település központjának eddig is voltak szép, méltó részei, de nem volt igazi településközpont, ezt igyekeznek a helyben élők a fejlesztéssel pótolni. Ennek érdekében áthelyeznek több szobrot is, hogy minden funkciónak helyet találjanak a központban, és az új rendezvénytér nagy tömeg befogadására is alkalmas legyen.

- Cél továbbá, hogy a területet összekössük az annak tőszomszédságában megújult Dabasi Halász-kastéllyal és az amellett épülő inkubátorházzal, ahol a közeljövőben további fejlesztések várhatók: étterem is nyílik itt majd magánbefektetők jóvoltából. A fejlesztésekkel a kastélyban bensőséges hangulatú, otthonos rendezvényeket lehet tartani, a kialakítandó igazi települési központban pedig méltó helyet kaphatnak a közintézmények, és egyúttal nagyszabású rendezvények megszervezésére is lehetőség nyílik. Eddig, jelzések hiányában, a központban található polgármesteri hivatalt is alig találták meg a nem helyi lakosok, most azonban minden helyére kerülhet. Örülök, ha segíteni tudtam abban, hogy a településen méltó forráshoz jussanak álmaik megvalósításához - osztotta meg gondolatait Tessely Zoltán.

- A projekt célja Kápolnásnyék idegenforgalmi és szolgáltató iparának fejlesztése, kiemelt figyelemmel arra, hogy településünk a Velencei-tó idegenforgalmi és turisztikai vonzáskörzetébe tartozik. Szeretnénk kialakítani egy, a tó idegenforgalmához kapcsolható kulturális rendezvényteret, amely a turizmus igényeinek kielégítésén túl helyi piac és vásárok megtartására is helyszínt biztosítana, jól szolgálva Kápolnásnyék és a környék lakóit. Ehhez kapcsolódóan meg kell teremteni a megfelelő kiszolgáló infrastruktúrát, így többek között fejleszteni a gyalogos közlekedést, a gépjárművek számára megfelelő parkolóhelyeket kell kialakítani, korszerűsíteni kell a településközpont felszíni csapadékvíz-elvezetését és a közvilágítást - mondta Podhorszki István, Kápolnásnyék polgármestere a forrás odaítélése óta elkészült koncepcióról.

Hozzátette: a fejlesztés nemcsak egy-egy csoport igényeit elégítené ki, az szolgálna a kulturális programok helyszíneként, de a régóta igényként felmerülő rendszeres piac- és vásártartás kulturált feltételeit is megteremti. A polgármester tapasztalatai szerint erre az utóbbi időben egyre nagyobb igény mutatkozik.

- A projekt megvalósításával Kápolnásnyék is aktívan bekapcsolódhat a Velencei-tó környéki kulturális programsorozatba - ismertette a projekt céljait a polgármester.

Áthelyeznek több szobrot is, hogy minden funkciónak helyet találjanak a központban, és az új rendezvénytér nagyobb tömeg befogadására is alkalmas legyen

A településközpont rehabilitációját, illetve a megvalósítást követő hasznosítást segítik az elmúlt időszakban településközpontot érintő fejlesztések. Ilyen volt például az elmúlt évben elkészült, Velencét Kápolnásnyékkel összekötő kerékpárút, amely érinti a fejlesztendő településközpontot. Eredményes közbeszerzési eljárást követően rövidesen megkezdődik a község központjában elhelyezkedő Közös Önkormányzati Hivatal és Művelődési Ház épületegyüttesének energetikai fejlesztése, igazodva a településközpont kialakuló képéhez - válaszolta arra a kérdésre Podhorszki István, hogy milyen fejlesztések zajlottak legutóbb a szóban forgó területen. Elmondta azt is: a kormányhatározatban biztosított fejlesztési támogatást 2017. év végéig kell felhasználni.

- Régóta dédelgetett álom válhat valóra a kormány rendkívüli támogatásának köszönhetően Kápolnásnyéken, ahol a 200 millió forintos pluszforrás révén végre elindulhat a településközpont rehabilitációja. A fejlesztés a helyben élőket és a Velencei-tóhoz érkező turistákat is szolgálni fogja. Ugyanígy lesz Gárdonyban is, ahol a belterületi utak fejlesztését támogatta 100 millió forintnyi hazai forrással a kormány. A két település összesen 300 millió forintos, tavaly év végén megítélt rendkívüli kormányzati támogatása az Orbán-kormány azon szándékát mutatja, hogy egységes elvek mentén, a nemzetgazdaságban fontos szerepet betöltő, a helyieknek megélhetést biztosító turizmus érdekei szerint fejlesszük a Velencei-tó környékét - tudtuk meg L. Simon Lászlótól, a Miniszterelnökség államtitkárától.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!