Kézilabda

2017.05.10. 15:00

A semmiből építenek várat a cunderesek

Székesfehérvár - Hét éve bontott zászlót a Cunder Tömegsport és Utánpótlás Kézisuli Egyesület a megyeszékhelyen. A klub közel 160 igazolt játékossal és hat edzővel működik.

Krebsz András

A Papp Bertalan személyében immár serdülő válogatott játékost is a soraiban tudó egyesület szülői szponzorációból, tagdíjakból valamint különböző pályázatokból tartja fenn magát.

Az egyik alapító, a klub életét minden fronton irányító Molnár Csaba szerdánként az U14-es korosztály tréningeit vezeti. Az egykori kiváló játékos olyan átéléssel magyaráz a tanítványainak, mintha a kölni final fourra készülnének.

- A gyerekek szeretnek minket. Csak olyan trénerrel dolgozunk, aki adott esetben ingyen is megtartja az edzést. Ezen kívül fontosnak tartjuk a szülők teljes körű bevonását a klub életébe, a május 1-jei felvonulásunkra is rengetegen elkísérték a gyerekeiket.

A folyamatosan bővülő gyereklétszámnak hála egyre több fiatal kézilabdázhat a Cunder színeiben, az edzésekre a város különböző általános iskoláiban, a VOK-ban illetve Pusztaszabolcson kerül sor.

Molnár Csaba (felső sor, balra) büszke a Cunder Kézisuliban sportoló fiatalokra
Fotó: az egyesület felvétele

- Jelenleg 150-160 igazolt játékossal rendelkezünk. U12, U14 valamint serdülő korosztályban versenyzünk, de a következő szezonban U10-es, két év múlva U8-as korcsoportban is rajthoz állunk. Az edzői stáb létszámát is emelnünk kell, hamarosan heten leszünk.

2010-ben két cél lebegett az alapítók szeme előtt: felépíteni egy klubot, amely Székesfehérvár férfi kézilabdáját versenyképessé teszi, másrészről utánpótlásbázist biztosítani az NB I/B-ben szereplő, akkor még Alba Regia KSE néven futó együttesnek.

- Abban az időben még ingyen adtuk nekik a játékosainkat, ez mára már megváltozott, miután Erdei Krisztián alapítótársamtól, majd tőlem is elköszönt a vezetés. Az eredmények mégis minket igazolnak: U16-ban nem jutottak a felsőházba, míg mi a 13-14 évesekkel igen. Ráadásul a srácok a saját korcsoportjukban pontveszteség nélkül vezetik a bajnokságot, az U12-es csapatunk pedig bejutott az országos elődöntőbe.

A másodosztályból minden bizonnyal idén kipottyanó Alba-MÁV-val tehát közelről sem ápol baráti kapcsolatot a kézisuli, Molnár Csaba szerint a város sem tudja helyén kezelni a viszonyokat.

- A mai napig nem tudják, milyen módon létezünk, egyszerűen összemosnak minket az Alba-MÁV-val. Ez hatalmas hiba, hiszen szakmailag és pénzügyileg is teljesen függetlenek vagyunk tőlük.

A klub pályázati ügyeit egy személyben intéző edző a TAO támogatás árnyoldalára is felhívja a figyelmet.

- Zavar, hogy a nagy klubok összeigazolnak ötven-hatvan játékost, nem foglalkoznak megfelelően velük, sokan közülük abbahagyják a kézilabdát. Szinte csak az erőnlétre helyezik a hangsúlyt, nem tanítják őket. Amióta a társasági adó rendszere működik, szerintem egyre gyengül a bajnokságok színvonala -vélekedett Molnár.

Arra a kérdésre, miszerint saját csarnok híján valamint az Alba-MÁV-val kialakult feszült viszony ellenére mi motiválja az alapítót, egyszerű választ kapunk.

- Szeretem a sportágat, ugyanakkor korántsem örülnék neki, ha Székesfehérváron nem lenne férfi kézilabda. Minél több tehetséges gyereket szeretnénk kinevelni - zárta gondolatait az ARKSE gárdájánál játékosként mintegy húsz, edzőként több mint két szezont lehúzó tréner.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!