A szélső, Kazai Anita súlyos sérülése után lábadozik

Mutatja a járművet, amit ő járgánynak nevez. Rendszámtáblája is van, FKC-034. Reméli, lassan megválhat tőle, már nagyon szeretne ezen eszközök nélkül közlekedni.

– A masszőrünk, Bíró László ragasztotta rá a rendszámot, a műtét után nem sokkal. Mivel a 34-es mezben szerepelek, logikus volt, hogy ezt a számot társítsuk hozzá. A többiek először csodálkoztak, aztán nagyot nevettek rajta – mondja Kazai Anita.

– Gondolom, azóta többször átfutott az agyán, a súlyos, újvárosi sérülése.

– Szélső felkanyarodásból felugrottam passzolni, a levegőben meglöktek, a leérkezéskor rosszul fogtam talajt. Egy meccsen sok ilyen szituáció van, sajnos, a földet éréskor kifordult a jobb térdem. Nem éreztem fájdalmat, azt hittem, nincs nagyobb baj. Reccsenés nem volt, illetve én nem hallottam, hogy szakad a szalag. A masszőrünk, Bíró László segítségével lebicegtem, félig-meddig a saját lábamon, úgy voltam vele, tesz rá kötést, aztán mehetek vissza a pályára. Azonban hirtelen elkezdett dagadni, esély nem volt a további játékra, hazajöttünk. A fehérvári kórházban Majzik Ernő vizsgált, majd műtött, ragaszkodtam ahhoz, hogy ő végezze a beavatkozást. Korábban, a bal térdemmel, debreceni játékosként is hozzá fordultam. Két éve elszakadt a másik keresztszalagom, hasonlóan peches szituációban. Indultam, kitámasztottam, ám egy waxfolton leragadt a lábam. Az más érzés volt, azonnal hatalmas volt a fájdalom. Ugyanígy, fél év kimaradt a pályafutásomból. Az a műtét remekül sikerült, mint ahogy ez is.

Az FKC balszélsője, Kazai Anita lassan eldobhatja a mankókat. Fotó: Horog László

– Immár mindkét térdét operálni kellett. Előzőleg egyáltalán nem volt sérülékeny.

– Mindössze apróbb gondok voltak, tavaly beszakadt a combizmom, ezzel két hetet hagytam ki, de a komolyabb dolgok elkerültek. Szegeden kezdtem a kézilabdát, aztán Debrecenbe kerültem, a felnőtt csapatban 16 évesen mutatkoztam be. Eleinte a kisebb meccseken kaptam szerepet, az ifiben bizonyítottam. Akkor lettem biztos tagja az első csapatnak, amikor 2008-ben Bakó Botond lett a vezetőedző. Egyre többször szóhoz jutottam nála, aztán kezdőként számított rám. Örülök, hogy a nyáron ő lett az FKC vezetőedzője.

– Visszatérve önre. Mikor dobhatja el a mankókat?

– Az orvos azt mondta, az operációt követő 4. héten már kezdhetem hanyagolni. Fájdalmaim még akadnak, vannak napok, amikor érzem a térdemet, máskor egyáltalán nem. A rehabilitációt Horváth Hajnalka irányításával végzem, a csapat többi, sérült játékosát is ő kezeli. Az operáció után egy héttel volt az első foglalkozás, azóta nyújtások, hajlítások és emelések szerepelnek a programban.

– Ilyen sérüléseknél a visszatérés ideje fél év. A tavaszi szezonban nem számíthatnak önre a társak.

– Úgy számolom, hogy augusztusban már együtt gyakorolhatok a többiekkel. Reményeim szerint a szezon nyitó meccsén – ami augusztus utolsó, vagy szeptember első hétvégéje – a pályán lehetek.

– Megtekinti a csapat edzéseit és a mérkőzésekre is ellátogat. Nehéz a lelátóról figyelni a többieket?

–Ott vagyok a tréningeken és a bajnokikon is. A Fradival január 31-én játszottunk a Népligetben, azt kényszerből kihagytam, ugyanis előző nap műtöttek, és csak napokkal később hagyhattam el a kórházat. Azóta viszont nem volt meccs nélkülem. Nem jó a lelátóról nézni a gárdát, ugyanis ha jól megy, arra gondolok, kár, hogy nem lehetek köztük, pedig mennyire szívesen játszanék. Ha meg rosszul, akkor segíteni szeretnék, de erre sajnos nincs lehetőségem.

– A cél a 4 közé kerülés, ehhez a jövő szombati, siófoki, majd a Mosonmagyaróvár elleni, hazai derbit is meg kell nyerni. Összejöhet a felsőház?

– Még mindig van esélyünk. Az MTK és a Szeged ellen rossz játékkal tudtunk nyerni, a Siófok más kategória, a Balatonnál bravúr kell. A siker jót tenne a csapat lelkivilágának.