Kézilabda

2016.02.29. 12:58

Bakó Botonddal szerződést bontottak - Deli Rita irányítja a Fehérvár KC női kézilabdázóit

Székesfehérvár - A Fehérvár KC női kézilabdacsapata felbontotta Bakó Botond vezetőedző szerződését, a fiatal szakember másfél év után távozik a csapat éléről, helyét a vezetőedzői poszton – ideiglenes jelleggel - a szakmai igazgató, Deli Rita veszi át. Az olimpiai ezüstérmes, kétszeres gólkirálynő, Európa-válogatott kézilabdázó eddig a junior és ifi együttest irányította.

Horog László

- Nehéz döntést hoztunk, a mai nappal felmentettük a munkavégzés alól Bakó Botondot. Úgy ítéltük meg, a jelenlegi helyzetben ez a legjobb megoldás. A csapat nem a várakozásoknak megfelelően teljesített, ami nem csak az edző hibája, viszont az ő felelőssége. Bakót felkészült szakembernek tartjuk, köszönjük, amit a klubunkért tett, sok sikert kívánunk neki a folytatásban - közölte Balássi Imre, a fehérvári klub elnöke.

A csapat kispadjára 2014 nyarán, Békéscsabáról érkező Bakó Botond érthetően sajnálja, hogy így alakult.

- Nem az bánt, hogy vége, hanem az, hogy a lányokkal közösen nem tudtam megoldani a feladatot. Tele vagyok kérdésekkel, mit kellett volna másként csinálnom. Nem jöttek az eredmények, a vezetők döntését nem akarom megkérdőjelezni, elfogadom, hogy valamit lépni kellett ebben a helyzetben. Ez a csapat ennél többre képes, többre hivatott. Mindent megtettünk a sikeres szereplés érdekében, mindig győzni akartunk, sajnos elmaradtunk a várakozástól. Közös a felelősségünk abban, hogy idáig jutottunk – közölte Bakó Botond.

A tréner kora délután elköszönt a csapattól, a hétfői edzést már Deli Rita vezette. Az új szakvezető elmondta, csütörtökön rendkívüli fontosságú bajnoki vár rájuk, a Siófokot fogadják.

- Nem terveztem, hogy leülök a felnőtt együttes kispadjára, azonban elfogadtam az egyesület vezetőinek felkérését. Bakó Botonddal harmonikusan dolgoztunk együtt, én az ifi és junior együttes edzőjeként napi kapcsolatban voltam vele. Ambiciózus szakember, akinek a kézilabda az élete, a nap 24 órájában a sportággal foglalkozik. Biztosra veszem, hogy következő állomáshelyén sikerrel tevékenykedik majd. A Fehérvár KC-nak előre kell néznie, minden tudásommal azon leszek, hogy minél jobban szerepeljünk. A nyolc közé kerülés kulcskérdés, de nem kizárt a hatodik hely megszerzése sem. Ehhez azonban bravúrok kellenek, itthon le kell győznünk a Siófokot és a Békéscsabát, valamint döntetlenre kell végeznünk Érden. A feladat adott, komoly összefogásra lesz szükségünk, hogy elérjük céljainkat – mondta Deli Rita, aki felnőtt csapat kispadján ezúttal mutatkozik be, vezetőedzőként. Segítője a szintén korábbi klasszis, Siti Eszter lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!