Kézilabda

2015.04.24. 16:09

Csabaiak látogatása az FKC csapatánál

Székesfehérvár - Folytatódnak a küzdelmek az élvonalbeli, női kézilabda bajnokság középső házában, a fehérváriak a viharsarkiakat fogadják (szombaton, 18 órakor).

Horog László

Meglehetősen érdekes lebonyolítási rendszerben zajlik a női kézilabda bajnokság, amelyben nem ritkák a háromhetes szünetek. A koronázó városiak utoljára hat hete léptek pályára hazai pályán, idegenben pedig április 8-án szerepeltek Debrecenben, ezzel indították a középső ház küzdelmeit. A 22-17-es vereség miatt távolodni látszik az ezen időszakra vonatkozó terv, azaz az 5. hely megszerzése, ami EHF-kupában való szereplést érhet. Persze, ehhez a fehérváriaknak maguk mögött kellene tartaniuk azt a Siófokot, amely jelenleg 6 pontos, a fehérváriak hárommal állnak, ugyanis ennyit hoztak magukkal az alapszakaszból, amelyet a 6. pozícióban fejeztek be. Az 5-8. helyért zajló küzdelmek május 24-én zárulnak, az FKC siófoki látogatásával, alighanem az a derbi dönt a nemzetközi porondról. Persze, addig sem árt a jó szereplés, a gárda legközelebb, április 25-én az egypontos EUbility Group-Békéscsaba csapatát fogadja.

- Természetesen nyerni szeretnénk, más eredményt nem tudok elképzelni. Döntő lesz a jó kapusteljesítmény és a hatékony védekezés, a veszélyes csabai átlövőket kell hatástalanítanunk. Leposava területeinek a leszűkítése a döntő tényező - közölte az FKC mestere, Bakó Botond.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!