Kézilabda

2014.08.21. 12:40

Fehérvár KC: Dunaújvárosban bizonyíthatnak a hölgyek

Székesfehérvár - A nemzeti ünnepen lépett pályára az Fehérvár KC női kézilabdacsapata, amely a Vácot látta vendégül és győzte le magabiztosan, nyolc góllal.

Horog László

Nem indult jól a derbi, ugyanis azonnal kétgólos vezetésre tett szert a vendég, a hazaiak hét percen keresztül képtelenek voltak betalálni. Aztán sikerült kétszer is, majd a folytatásban már a házigazdák domináltak. Az első félidő derekán három góllal elléptek, fordulás után pedig tovább növelték előnyüket, a vendégek 11 percen át képtelenek voltak betalálni, akkor is csak hétméteresből. Gólínségük elsődleges oka a félidőben a kapuban Kiss Évát váltó, szerb hálóőr, Savko volt, aki bravúrok sorozatát mutatta be. A Duna-partiak mestere, Konkoly Csaba igyekezett minden játékosának lehetőséget adni, Bakó Botond pedig jobbára azt a csapatot tartották a pályán, amelyet majd a bajnokságban is igyekszik parkettre küldeni. Az FKC 24-16-ra (13-10) győzött, a gólokat a következők szerezték: Lackovic 4. Ishitate 4, Mayer 4, Kazai 4, Horváth 3, Bogosavljevic 2, Csáki 1, Becséri 1, Hajduch 1.

Mayer Szabina négyszer volt eredményes a váciak elleni derbin (Fotó: Koppán Viktor)

- Mindkét csapat tartalékosan lépett pályára, ráadásul fáradtan is, ennek volt az oka a sok rossz döntés. Az eredmény, a magabiztos győzelem biztató, ugyanakkor igazából csak a védekezéssel lehetünk elégedettek, támadásban sokat hibáztunk. Ezen feltétlenül javítanunk kell a bajnoki rajtig. Összességében meggyőződésem, jól haladunk a csapatépítésben, a Debrecen elleni, szeptember 3-án, hazai pályán sorra kerülő, bajnoki szezonnyitóra összeáll a játékunk - közölte Bakó Botond, a fehérváriak vezetőedzője.

A Vác ellen négy gólt szerző legutóbb az eszékieket erősítő Dora Lackovic aláírta szerződését, az FKC vezérkara a 21 esztendős, több poszton is bevethető irányító-átlövő játékengedélyére vár. A papírok a remények szerint rövidesen megérkeznek a nemzetközi szövetségtől.

A fehérváriak a hétvégén Dunaújvárosban lépnek pályára, rangos, nemzetközi tornán, a házigazda Dunaújvárosi Kohász, horvát Podravka Koprivnica, a Debrecen, az orosz Zvezda Zvenyigorod és a horvát Lokomotiva Zagreb társaságában.

Bakó Botond tanítványai az oroszokkal és a zágrábiakkal szerepelnek egy csoportban. Utóbbiakkal kezdenek, szombaton délelőtt, 9.30-kor, a Zvezda Zvenyigoroddal pedig 13.30-kor mérkőznek. A vasárnapi menetrend a szombati eredményektől függ.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!