Kézilabda

2014.07.02. 15:15

Trimmel Brigitta megunta a másodhegedűs szerepkört

Tizenhat évesen mutatkozott be az élvonalban, eleinte harmadik, majd második számú kapusként kezelték Fehérváron. A nyáron úgy döntött, felhagy az élsporttal.

Bobory Balázs

Trimmel Brigitta ősszel már nem áll a fehérváriak kapujában

Június 29-én ünnepelte 25. születésnapját. Társai július 7-én, hétfőn kezdik a felkészülést az új szezonra, ám a sokszoros utánpótlás válogatott kapus, Trimmel Brigitta nem lesz közöttük.

- Már decemberben, januárban érlelődött bennem, hogy befejezem, amit a szezon végén közöltem a társakkal és a klub vezetőivel is. Nem kizárt, hogy egy kis idő elteltével, egy kisebb csapatban, amatőrként folytatom, de ez még a jövő zenéje.

- Éveken át a megszokott menetrend szerint teltek a nyarai, alighanem furcsa lesz a sport nélküli időszak.

- Egyelőre pihenek, aztán igyekszem majd elhelyezkedni és továbbtanulni. Kisgyermekgondozásról, nevelésről és gyermekfelügyeletről már van papírom, ez a szakmám, de még nem döntöttem, milyen irányban indulok el.

- A klubnál marasztalták, de nemet mondott az új szerződésre. Miért?

- Úgy gondoltam, elég a kézilabdából. Hiába dolgoztam az edzéseken, a meccseken alig bizonyíthattam. Csak epizódszerepek jutottak, vagy azok sem, ücsörögtem a padon a mérkőzéseken. Félreértés ne essék, nem azt fájlaltam, hogy nem számítottak rám elsőszámú hálóőrként, de úgy gondolom, amikor a társamnak nem ment, pár percet kaphattam volna, amíg a másik kapus lejön, szusszan egyet, rendezi a gondolatait. Tizenhat évesen mutatkoztam be az NB I-ben, Szabó Edina volt az edző, Győrben dobott a mélyvízbe. Sugár Tímea és Fekete Csilla volt előttem a rangsorban. Aztán Vura József lett a tréner, Petróczi Krisztina és Sladjana Djeric állt a kapuban, később, Sótonyi László edzősége idején Pastrovics Melinda és Szikora Melinda kapott több bizalmat. Aztán jött Mihály Attila, nála már többet védtem, Szikora mögött, Cziráky Fanni előtt. Két éve Pal Oldrup Jensen vette át az irányítást, nála is Szikora kezdett, én csereként jöttem számításba. Tavaly Nyáron Szikora a Fradiba igazolt, a helyére jött a válogatott elsőszámú kapusa, Kiss Éva, mögötte én védtem, de szerepet kapott az érdiek utánpótlásából szerződtetett Győrffy Alexandra is. Amikor bemutatkoztam még nagyon fiatal voltam, az utóbbi idényekben már nem. Szikora jobb kapus nálam, mint ahogy Kiss Éva is, utóbbi különösen remek szezont produkált tavaly. Azt azonban fájlaltam, hogy akkor sem kaptam bizalmat, amikor nekik nem igazán ment a játék.

- Vélhetően akad olyan momentum, amire szívesen emlékezik. Például a másfél évvel ezelőtti, békéscsabai, idegenben megnyert összecsapáson. Ott remekelt.

- Valóban nagyon jól ment, a teljesítményem engem is meglepett. Csereként álltam be, tizennyolc percen át nem kaptam gólt, akkor is csak hetesből. Nem tudták bevenni a kapumat, mindent megfogtam, bravúros győzelmet arattunk. Sajnos elmaradt a hasonló folytatás.

- Arra nem gondolt, hogy másutt próbál szerencsét?

- Nem. Voltak ajánlataim, az NB I-ből az MTK, az NB I/B-ből a Budaörs, a Kecskemét és a Szeged keresett. Nemet mondtam. Ősszel a lelátón drukkolok az FKC-nak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!