közlekedés

2021.03.31. 06:00

Felelősen, másokra is figyelve!

Az utóbbi másfél hónap közúti ellenőrzési tapasztalataiból kiindulva, egy fontos, 2021. február 1-től érvényes jogszabályi változásra hívja fel a figyelmet a Fejér Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága.

Fejér Megyei Kormányhivatal

Csökkentsük a legkisebb mértékűre egy baleset kockázatát!

Forrás: stock

Sokak által ismert jelenség a magyar közutakon, jellemzően külföldiek által összeállított, ún. horrorkaravánok közlekedése. A kisteher-gépkocsiból és pótkocsiból álló szerelvények a megengedettől lényegesen nagyobb súlyú rakománnyal közlekednek. Nem egyszer maga a rakomány is egy ugyanilyen szerelvény, aminek a platójára vagy a rakterébe egy újabb járművet helyeznek.

Ezek a járműszerelvények rendkívül nagy veszélyt jelentenek a közúti közlekedés biztonságára. A túlterhelés, a súlypont megváltozása miatt menetdinamikai szempontból másképp viselkednek, könnyebben borulnak. Megváltoznak a járművek fékezési jellemzői, autópályás sebesség mellett pedig az egész szerelvény imbolyog. Elképzelni is szörnyű, ha a túlterhelt gumiabroncs egyszer csak szétrobban.

Ennek a gyakori jelenségnek akar jogalkotó véget vetni azzal, hogy a túlterhelt járművek esetén a bírságolható kört kiterjesztették a 3,5 tonna össztömeg alatti járműkategóriákra is.

A február 1-től érvényben lévő szabályok szerint az is közigazgatási bírsággal sújtható jogsértést követ el, aki a jármű – vontatás esetén beleértve a pótkocsit is – forgalmi engedélyében meghatározott megengedett legnagyobb össztömeget túllépi.

Csökkentsük a legkisebb mértékűre egy baleset kockázatát!
Fotó: stock

Sokan egy ilyen jármű megvásárlásakor csak arra figyelnek, hogy B kategóriás jogosítvánnyal vezethető legyen, ugyanakkor a munkához szükséges anyagokat, szerszámokat, egyéb árut akkor is csak egy fordulóval szállítják el. Egy billenős, platós kisteherautó teherbírása nem vagy alig éri el az egy tonnát, míg egy köbméter sóder kb. 1600 kg, ami bőven ráfér a platóra Tehát lehet mellé tenni pár mázsa cementet is, így, ha megmérik az össztömegét, biztosan bírságra számíthat a gépkocsivezető vagy az üzembentartó. A Fejér megyei tapasztalatok alapján is elmondható, hogy rendkívül sok a túlterhelt kisteher-gépkocsi, és legtöbbször a gépkocsivezetők is tisztában vannak ezzel.

Természetesen eddig sem volt szabad a járműveket túlterhelni. A most életbe lépett szabályok csak a szankcionálást változtatták meg. A már említett szigorítással jár az is, hogy az eddig említetteken túl minden, a közlekedés biztonságát veszélyeztető hiányosság miatt is szankcionálni lehet. A vonatkozó jogszabályok szerint, ha a gépkocsivezető tisztában van a szabálytalansággal, nem indulhat el, köteles megtagadni az erre irányuló utasítást is, s a jármű üzembentartója sem adhat utasítást az ilyen közlekedésre.

Az eljárás minden esetben közigazgatási eljárás, ami legtöbbször bírság megfizetését vonja maga után. Érdemes fejben tartani, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény szerint túlsúly megállapítása esetén mindig ki kell szabni a bírságot, figyelmeztetés alkalmazásának nincs helye. A bírság 50 ezertől 500 ezer forintig terjedhet, a mértéke a túlsúlytól függően, sávosan változik. A legmagasabb bírságösszeget már 30 % túlsúly esetén ki kell szabni, ez a már említett 3,5 tonna össztömegű tehergépkocsi esetén plusz 1050 kg-ot jelent. Műszaki hiányosságok miatt az eljáró hatóságok bírságot csak a rendkívül súlyos jogsértések esetén szabnak ki. A kisebb súlyú hiányosságoknál első alkalommal figyelmeztetést alkalmaznak.

Kérünk minden közlekedőt, hogy ne a bírság és az ellenőrzések kijátszása legyen a cél, hanem tartsuk be a közlekedés játékszabályait! Ha megfelelő műszaki állapotú, a biztonságos közlekedésre alkalmas, helyesen megrakott és megfelelően rögzített rakománnyal bíró járművel indulunk útnak, nemcsak a magunk biztonságát tudjuk növelni, hanem felelősen figyelve másokra is, a lehető legkisebb mértékűre csökkenthetjük a közúti balesetek kockázatát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!