F. M. Kormányhivatal

2015.11.05. 12:55

„Földet a gazdáknak!” program: árverések lesznek

A „Földet a gazdáknak!” program keretében, november 23-ától Fejér megyében is megkezdődik a Magyar Állam tulajdonába, a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó, 3 hektár feletti, kijelölt földterületek értékesítése. Fejér megyében Székesfehérváron és Dunaújvárosban lesznek árverések.

A „Földet a gazdáknak!” program megvalósítása során a magyar gazdák összesen mintegy 350 ezer hektár földhöz juthatnak hozzá hazánkban Fotó: M. Kiss Anikó

A Kormány a „Földet a gazdáknak!” program keretében döntött a 3 hektár feletti, állami tulajdonú földek földművesek részére árveréssel történő értekésítéséről. Az árveréseket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (továbbiakban: NFA) közreműködőjeként a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok bonyolítják le megyei jogú városokban, az NFA képviselőinek és közjegyzőknek a jelenlétében.

Fejér megyében Székesfehérváron és Dunaújvárosban lesznek árverések. Egy időben négy árverési bizottság működik majd, a hatékony és gyors lebonyolítás érdekében. A Fejér Megyei Kormányhivatal törekedett arra, hogy frekventált, mindenki által jól megközelíthető helyszíneken valósuljanak meg az árverések.

A földárveréseket megyénkben, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet közreműködőjeként, a Fejér Megyei Kormányhivatal bonyolítja le, 2015. november 23-tól, két helyszínen: Székesfehérváron a Seregélyesi út 123. szám alatt, a Türr István Képző és Kutató Intézet területén, továbbá Dunaújvárosban a Táncsics Mihály utca 1/A szám alatt, a Dunaújvárosi Főiskola különálló épületében.

Megyénkben, jelenlegi információink szerint, 604 db önálló helyrajzi számon szereplő területet lehet majd elárverezni.

Az árverések közjegyző közreműködésével valósulnak meg, ezzel is biztosítva a törvényességet, átláthatóságot.

Az árverésen csak helyben lakó, földművesnek minősülő, magyar állampolgárságú természetes személyek vehetnek részt árverezőként, ők szerezhetnek földtulajdont.

Árverésen részt venni és vételi ajánlatot tenni személyesen vagy a Polgári Törvényíkönyv szerinti meghatalmazott jogi képviselő útján lehet. Az árverésen árverezőként történő személyes részvétel esetén a jogi képviselet kötelező.

A nyertes árverező jogot szerez arra, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel az adásvételi szerződést megkösse, így szerezve földtulajdont.

Az árverésen értékesítésre kerülő földrészlet vonatkozásában az államot 20 éves visszavásárlási jog illeti meg, továbbá erre az időtartamra az ingatlant elidegenítési és terhelési tilalom terheli. A visszavásárlási jogot, valamint az elidegenítési és terhelési tilalmat az adásvételi szerződésben is rögzíteni kell.

A haszonbérleteket a tulajdonosváltás nem töri meg, tehát pusztán ezen a címen a haszonbérlet nem bontható fel.

Az elővásárlási jog gyakorlására a nyertes árverezővel kötött szerződés kifüggesztésének időtartama alatt, az általános szabályok szerint, 60 napig van lehetőség.

A magyar állam a helyben kialakult piaci átlagár feletti értéken kívánja árverésre bocsátani a termőterületeket. A szabályozás megteremti annak a lehetőségét, hogy a földrészlet vételára pénzintézettől kapott hitelből is finanszírozható legyen.

A földszerzési maximum 300 hektár, amely azt jelenti, hogy a földszerző tulajdonában és haszonélvezetében az árverésen megszerzett földdel együtt sem lehet ennél több földterület.

A módosult jogszabály alapján az árverésre kijelölt ingatlanok adatait, valamint az árverés időpontját, helyszínét tartalmazó árverési hirdetményt a Kormányhivatal a Székesfehérvár, Piac tér 12-14. szám alatti épületében, a Székesfehérvári Járási Hivatal (Székesfehérvár, Honvéd utca 8.) és a Dunaújvárosi Járási Hivatal (Dunaújváros, Városháza tér 2.) hivatali helyiségében, illetve az árverések helyszínein is kifüggeszti, továbbá a hivatal honlapján, illetve megyei/helyi sajtótermékekben is közzé teszi. A meghirdetés napjának az számít, amikor az árverési hirdetményt az NFA internetes honlapján közzéteszi.

A közzétételi időpontnak legalább harminc nappal meg kell előznie a hirdetményben megjelölt árverési időpontot, így minden árverésen részt venni kívánó földművesnek elegendő idő áll rendelkezésére a szükséges dokumentumok beszerzésére, jogi képviselő megbízására, valamint az árverési biztosíték megfizetésére.

A Kormányhivatal a hirdetmények közzétételét követően részletes tájékoztató anyagot, valamint a részvételi jogosultság igazolásához szükséges kérelmeket, nyomtatványokat jelentet meg a honlapján, valamint az ügyfélszolgálati irodáiban, ezzel is informálva a helyi földműveseket az árverési eljárás részleteiről.

Tájékozódni lehet, további információk a www.nfa.hu és a www.kormanyhivatal.hu/hu/fejer honlapokon.

Részvétel a földárverésen: tájékoztatás a feltételekről

A Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Kormányrendelet tartalmazza a földárverésekkel kapcsolatos eljárási rendelkezéseket.

A Kormányrendelet 29. § (3) bekezdése alapján az árverési eljárásban árverezőként helyben lakó, földművesnek minősülő, magyar állampolgárságú természetes személy vehet részt.

Helyben lakónak minősül az a földműves, akinek a lakóhelye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa az árverésre kijelölt föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van.

Az árveréseken árverezőként az vehet részt, az licitálhat, aki

az adott ingatlan kikiáltási árának 10 %-át árverési biztosítékként előre átutalással megfizette legkésőbb az árverést megelőző munkanapon
12 óráig;

az árverési naponként 30.000,- Ft-ban meghatározott regisztrációs díjat az árverés helyszínén befizette;

részvételi jogosultságát az alábbi dokumentumokkal igazolja:

Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya által kiállított hatósági bizonyítvány a föld tulajdonjogának megszerzésére irányuló szerzési képesség fennállásáról,

a földművesként történt nyilvántartásba-vételéről a földműves-nyilvántartásból kiállított harminc napnál nem régebbi adatlap-másolat,

a helyben lakást igazoló,

a lakóhely tekintetében a jegyző által kiállított, az életvitelszerű ott lakást bizonyító hatósági bizonyítvány,

a mezőgazdasági üzemközpont tekintetében a földművesek, a mezőgazdasági termelőszervezetek és a mezőgazdasági üzemközpontok nyilvántartása alapján kiállított igazolás.

személyesen jogi képviselőjével együtt, vagy csak meghatalmazott jogi képviselője útján jár el – az árverés helyszínén az árverező személyazonossága (érvényes személyazonosításra alkalmas okmány bemutatása szükséges), valamint a jogi képviselő képviseleti jogosultsága ellenőrzésre kerül (ügyvédi meghatalmazás, ügyvédi igazolvány bemutatása szükséges)


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!