Kosárlabda

2017.01.31. 16:30

Az egyetemisták jönnek: az Alba kosarasai a MAFC-ot fogadják

Székesfehérvár - A hétvégén Szombathelyen vereséget szenvedő Alba Fehérvár férfi kosarasai a MAFC csapatát fogadják.

Horog László

A szombati, szombathelyi kirándulást minél gyorsabban el kell felejteni, a Falco komoly verést mért a koronázó városiakra. A nyugati határszéliek 89-61-es győzelme, illetve annak különbsége a meglepetés erejével hatott.

Főleg az utolsó negyedben volt nyomasztó a házigazdák fölénye, akik kintről is magabiztosan tüzeltek, a látogatók viszont kapkodva fejezték be akcióikat. A kék-fehérek játékán a záró tíz percben kiütközött az utóbbi hónapok feszített tempója, a szerda-szombat ritmusban vívott hazai és nemzetközi derbik sorozata.

Brandon Taylor jól játszott a két csapat legutóbbi összecsapásán
Fotó: Molnár Artúr

A vasi megyeszékhelyre is természetesen győzelmi reményekkel utaztak a listavezető fehérváriak, akik a vereség ellenére is magabiztosan őrzik vezető pozíciójukat a tabellán. Az Alba 12 győzelem mellett mindössze 3 vereséget számlál, a mögöttük következő Körmend és Zalaegerszeg 10-5-ös mérleggel tudta le az eddigi játéknapokat, a Szolnok, a Falco és a Kaposvár 9-6-ot produkált.

Az elmúlt hétvégén nem csak az Alba botlott, a nemzetközi porondon egyedüli magyar csapatként továbblépő Egis Körmend Kaposváron szenvedett sima vereséget, tehát őket is megviselhette a kettős terhelés. A MAFC fordított mérleggel áll, mint a szerdai házigazda, 3-szor nyert és 12-szer szenvedett vereséget. Legutóbb hazai pályán kaptak ki a közelmúltban edzőváltáson átesett, feljövőben levő paksiaktól, 81-68-ra. A fővárosi egyetemisták nemrég tértek vissza az élvonalba, az utóbbi években mindig vereséget szenvedtek az Albától. Hol szoros csatában, hol egyoldalú mérkőzést követően. Legutóbb, tavaly októberben találkoztak a Gabányi László Sportcsarnokban, a látogatók 81-70-re győztek, kiélezett küzdelemben. A fehérváriak két legjobbja a 23 pontig jutó Justin Edwards és a 20 pontos Brandon Taylor volt.

 

Dzunic Branislav vezető-edző tanítványai ezúttal is győzelemre készülnek.

- A hétvégi, simán elveszített meccsünkről nem lehet túl sok pozitívumot mondani, ezúttal természetesen nyerni szeretnénk. A MAFC elleni meccs a kötelező győzelem kategóriájába tartozik - közölte Dzunic Branislav.

A két bedobó, Markovic Luka és Filipovics Márkó nem léphet pályára, előbbi influenzával küzdött, nem tréningezett az utóbbi napokban, utóbbi két héttel a térdműtétje után egyelőre gyógytornázik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!