Kosárlabda

2014.07.25. 08:15

Orsi, akit a fiúk tyúkanyóként tisztelnek

Székesfehérvár - Az U20-as magyar férfi kosárlabda-válogatott július 7-től 21-ig Krétán, az A csoportos Európa-bajnokságon szerepelt. A csapat technikai vezetője Horváth Orsolya volt.

Matók János

Az Alba Fehérvár szurkolóinak különösebben nem kell bemutatni Horváth Orsolya technikai vezetőt, aki immár 8. éve látja el a feladatot a csapat mellett. Ám a sportág nemzetközi világában is tudják, hogy kiről van szó: még 2011-ben Peresztegi Nagy Ákos, az U16-os lány válogatott vezetőedzője kérte, hogy dolgozzon a csapat mellett, majd 2012-ben Peresztegi már az U16-os fiú válogatotthoz hívta. Aztán 2013-ban Orsi feljebb lépett a ranglétrán: Váradi Attila, az U20-as férfi válogatott kapitánya kérte meg a feladat ellátására, amit örömmel elvállalt. Így vett részt az idei U20-as A csoportos Európa-bajnokságon a görögországi Krétán, ahol válogatottunk balszerencsés módon esett ki.

- Túl sokat azért nem láttunk ebből a gyönyörű szigetből, miután mi nem Kréta fővárosában szálltunk le, hanem Caniában. Onnan két és fél-órás buszozás után értünk Heraklionba, így addig is gyönyörködhettünk a csodálatos panorámában - mondta Orsi.

Ami a tornát illeti, egyetlen kosáron múlott, hogy a magyarok nem a legjobb 12 csapat között folytathatták: a britek az utolsó másodpercben dobott triplával nyertek a görögök ellen, így mi maradtunk hoppon. Mert ráadásul Váradi Benedek és Simon Kristóf súlyos, többen pedig könnyebb sérülés miatt nem léphettek pályára, így a németek ellen mindössze 8 játékos állt csak rendelkezésre.

- Szeretek a fiúk mellett dolgozni, kimondottan jó a kapcsolatunk az Albában és a válogatottnál is. Ez utóbbinál a srácok úgy tekintenek rám, mint egy tyúkanyóra, vannak dolgok, amit nem az edzővel, hanem velem beszélnek meg. Váradi Attila mondta egyszer: egy férfi csapat mellett kell egy nő. Amikor nyolc éve technikai vezető lettem, eleinte orvosnak, masszőrnek hittek, majd meglepődtek, s aztán itthon és külföldön is elfogadtak, s teljesen egyenrangú partnerként kezelnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!