Kosárlabda

2016.02.11. 19:49

Szent István Kupa: a nyitómeccsen a Roma legyűrte az akadémistákat

Csütörtökön délben, a DKKA és a Stellazzura Roma összecsapásával elstartolt a Szent István Kupa, immár negyedszer. A fehérvári kosarasok 78-69-re kikaptak.

Horog László

Már a bemelegítésnél figyelő szempárok tekintetében dobált kosárra a 16 esztendős korára Európa legmagasabb kosarasává növő Bobroczky Róbert, az erdélyi születésű fiú a Stellazzurra Roma együttesében pattogtat. A korábbi, Fehérváron rendezett EYBL-tornákon már szereplő taljánok a Szent István Kupán most mutatkoznak be a koronázó városban, az eddigi seregszemléken nem tették tiszteletüket. A tisztes helytállásban reménykedő Dávid Kornél Akadémia fiataljaival vívták első meccsüket. Utóbbiak edzője, Peresztegi Nagy Ákos a tornán szintén szereplő, U16-os magyar válogatottnál is dolgozik, másodedzőként, ám a rendezvény fehérvári vonatkozású meccsein érthetően saját csapatát dirigálja, elsőszámú segítője, Nagy Dániel társaságában.

A DKKA együttesében Heinrich Zsombor (18/9), Pávay Kornél (15/6), Csernavölgyi István (11/3), Takács Milán (10/3), Takács Martin (8/6), Nagy Zsombor (4), Lukács Barnabás (3), Balsay Ádám, Bertalan Tamás, Takács Ákos és Lukács Barnabás jutott szóhoz. Az olaszok kezdtek jobban, Paul Eboua, valamint Rinaldi révén, a hazaiaknál Csernavölgyi és Heinrich ügyeskedett, majd a rómaiak magabiztos vezetése után hirtelen közel jött a DKKA (14-15), azonnal időt kért az olaszok mestere, Lorenzo Ganfoldi, valamint pályára küldte Bobroczkyt. Eboua folytatta a pontok termelését, igaz, Heinrich is, átvette a vezetést a vendéglátó (19-17), ám az öröm nem tartott sokáig, Pantzar kosaraival visszavették a vezetést a rómaiak, 22-23.

A folytatásban is az olaszok domináltak, Peresztegi meg is jegyezte: „Ne kezdjünk el álló kosárlabdát játszani!” Eboua pontjaival tovább menetelt a Stellazzurra, a DKKA szakvezetője időt kért. Ez sem segített, Panopio révén ismét olasz pontok következtek (26-33), Eboua tripláival tovább nőtt az előny, ám a Takács ikrek pontjaival egyenlített a házigazda, 40-40. Ismét római pillanatok következtek, félidőben 40-44 virított az eredményjelzőn.

Szemben a 16 esztendős korára Európa legmagasabb kosarasává növő Bobroczky Róbert
Fotó: Molnár Artúr

Fordulás után is az olaszok irányítottak, Udom pontjaival, továbbá Eboue is folytatta a pontgyártást. A fehérváriaknál Pávay és Takács Milán ügyeskedett, a játékrész végére négy pontra zárkóztak, 57-61. Az olaszok a záró öt percre fordulva őrizték az 5-6 pontos különbséget, aztán jobban elléptek, (61-72), azonnal magához rendelte játékosait a hazaiak trénere. Igyekezett tartani a lépést a déliekkel a DKKA, azonban a magasabb szerkezetű, ezáltal a lepattanókat jobban szedő Stellazzurra megérdemelt, győzelmet aratott, DKKA-Stellazzurra Roma 69-78 (22-23,18-21,17-17,12-17).

A második találkozót a Real Madrid vívta a török Fenerbahcéval, a spanyol gárdát a felcsúti Real Tanoda női kosarasai vezették fel. A csapat legfiatalabb tagja 12, a legidősebb 17 esztendős, a gyengébb nem képviselői érthetően örömmel fogadták a közös fotót a királyi klub sportolóival. Az első pontot a törökök dobták, aztán állva hagyták őket a hispánok, akik nagyon meglódultak, akkor szereztek pontot, amikor akartak, félidőben 57-11-re vezettek, végül 93-35-re nyertek.

A nap harmadik meccsén a Bayern München és a Partizan Beograd találkozott, végül 78-65-re győztek a szerbek.

A megnyitót az első nap záró összecsapása előtt rendezték, a város alpolgármestere, Mészáros Attila köszöntötte a résztvevőket. Utolsóként a magyar válogatott a Cibona Zagrebbel viaskodott, a mieink 115-80-ra győztek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!