Kosárlabda

2015.03.31. 09:52

TLI-Alba Fehérvár - Naturtex-SZTE-Szedeák: Újabb ki-ki meccs Szegeden

Megint egy létfontosságú csata vár az TLI-Alba Fehérvár együttesére, ezúttal a Naturtex SZTE-Szedeák otthonában lép pályára szerdán 18 órakor.

Káldor András

Az Újszegedi Sportcsarnokban mindenképpen vissza kellene vágni a legutóbb, két és fél hete Fehérváron elszenvedett hazai vereségért, ahhoz, hogy még halványan éljenek a csapat play-off reményei.

A PVSK-Pannonpower elleni hazai győzelem után sok fehérvári szurkoló abban reménykedett, hogy magára talált végre a kék-fehér gárda, és lendületet véve folytatja javuló védekezéssel, és hatékonyabb támadójátékkal párosuló teljesítményét Körmenden is. Az utóbbi előző hetekben öt vereséget is elszenvedő alakulat aztán nem tudott bravúros eredményt elérni a vasi kisvárosban, pedig még az elején vezettek, majd az első tíz percben 35 pontot szedtek össze, és ez mindennek volt nevezhető, csak ideálisnak nem. Megint rengeteg volt az eladott labda, és nem volt véletlen, hogy rekordmennyiségű büntetőhöz jutottak a vendéglátók, akiknek szinte egyedülálló módon 18 lehetőségük volt arra, hogy ezt a dobásfajtát is gyakorolják élesben. Más kérdés, hogy azért az Alba megmutatta a folytatásban, hogy támadni, és védekezni is tud megfelelően, de a hajrában azzal kellett szembesülnie a csapatot elkísérő drukkereknek, hogy ismét előjöttek azok a hibák, amelyek végigkísérték a szezont. Mint ismeretes 12 pontos (84-96) vereség lett a vége, és innentől már csak Fortuna segítségében bízhatnak Góbi Henrik tanítványai abban, hogy elérik a rájátszást jelentő első három hely valamelyikét az ötcsapatos középházban.

93-90-re nyert legutóbb a Szeged a Vodafone Sportcentrumban, a visszavágás kötelező, ellenben, akkor az a csúfság eshet meg, amelyre 23 éve nem volt példa a fehérvári kosárlabdázásban, hogy nem lesz tagja a play-offnak a csapat. Nagy teher hárul minden egyes játékosra, a szakmai stáb tagjaira szerdán este, de az azért biztatást adhat számukra, hogy a Tisza-partiak ellen idén pozitív a mérlegük, hiszen az alapszakaszban oda-vissza legyőzték őket. Más kérdés, hogy éppen a középszakaszban jött ki a lépés a Nikola Lazic irányította csapatnak a Gáz utcában.

- Legfőképpen védekezésben szeretném, hogy pontosabbá váljunk, Körmenden a második negyedben meg tudtuk mutatni, hogy lehet keresnivalónk. Az első perctől fogva kemény és agresszív védekezést kell hoznunk, a csapat akarja a győzelmet. Nem a támadásban vannak gondjaink, száz pont körül dobtunk Szombathelyen és Körmenden egyaránt, azonban a koncentráció sajnos sokszor alábbhagy, jobban fel kell vállalnunk az egyéni felelősséget! - hangsúlyozta Góbi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!