A tavalyi szezon finalistája lép pályára Fehérváron

2016. február 06., 01:34 szerző: Horog László fotós: Koppán Viktor
komment
Székesfehérvár - A harmadik helyezett fogadja a 10. pozícióban tanyázót, a Fehérvár magabiztosan várja a szombat este, 18 órakor induló bajnokit.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Egy éve más volt a felállás. A Fehérvár nem találta a helyét, már túl volt egy edzőcserén és azért küzdött, hogy az első nyolc közé, tehát rájátszás érő pozícióba kerüljön, ami nem sikerült. Huszonhárom év után esett megez a szégyen a fehérváriakkal. A szezonnak új klubelnökkel nekivágó albások azonnal kiadták a jelszót: ez a közeljövőben nem ismétlődhet meg.

Vérátömlesztést hajtottak végre, a pontvadászat 3. helyen várják a folytatást, 11 győzelemmel és 5 vereséggel állnak a tabellán, az előttük tanyázó Szolnok és Paks egyetlen győzelemmel számlál többet, mint a kék-fehérek.

A Paksról igazolt Markovic Luka (j) a kispadról beszállva is hasznos, legutóbb 11 pontig jutott

A Kecskemét más utat járt be az idei őszön. A tavalyi szezonban parádéztak, csak a bajnoki döntőben tudták őket megállítani, az utóbbi két esztendő hazai egyeduralkodója, a jelenleg is listavezető Olaj. A KTE sikercsapata a nyáron széthullott, távozott a szakmai vezetés és kulcsjátékosok is elhagyták az együttest, amely az idei szezonnak szelíd tervekkel vágott, a rájátszást tűzte ki célul. Momentán a 10. pozíciót foglalják el, ami tulajdonképpen megfelel a realitásoknak. Múlt szombaton bravúros győzelmet arattak, 86-74-re verték a Körmendet.

- Természetesen szeretnénk nyerni Fehérváron, ám tisztában vagyunk a realitásokkal. Bár egyre jobb a csapatunk, ám a meccs esélyese az ősszel, Kecskeméten is nyertes, a nyáron megerősített fehérvári csapat. Nekünk a folytatásban kell megszereznünk a rájátszáshoz szükséges győzelmeket - közölte érdeklődésünk a KTE-Duna Aszfalt ügyvezetője, Sörös Jenő.

A TLI-Alba Fehérvár utolsó két bajnokiját könnyedén hozta, előbb a Gáz utcában elporolta a Körmendet, majd a fővárosban verte a MAFC-ot, előbbit 16, utóbbit 24 pontos differenciával. A hazaiak szakvezetője, Dzunic Branislav érthetően optimista.

- Természetesen győzni szeretnénk. A legutóbbi, budapesti találkozón jól játszottunk, főleg az első félidőben, kétszer annyi pontot dobtunk, mint a házigazdák. A nagyszünetet követően nem ment annyira, ekkora előnynél természetesen, ha egy csapat kicsit visszavesz a tempóból. Az örömteli, hogy a paksi vereséget követően jelentős különbséggel vertük a Körmendet és a MAFC-ot is. Mindkét találkozón végig domináltunk, ez a célunk a hétvégi, KTE elleni meccsen is.

A jobbára a kispadról beszálló, az egyetemisták elleni is hasznosan játszó, 11 pontig jutó bedobó, Markovic Luka is hazai diadalt vár.

- Csak győzelmet tudok elképzelni. Kiegyenlített a mezőny, fontos, hogy minél több sikerrel, ezáltal a lehető legelőnyösebb pozícióban zárjuk az alapszakaszt.




Horog László

hozzászólás
2016. február 06., 01:34 szerző: Horog László fotós: Koppán Viktor

Facebook

Hozzászólások