Kulcs

2015.09.14. 12:08

Egészségnapot tartottak Kulcson

Kulcs - Kulcs egészségstratégiájának részeként Egészségnapot rendeztek.

Körmendi Erzsébet

Az Egészségnapon Jobb Gyula polgármester köszöntötte a megjelenteket, és ajánlotta figyelmükbe a komplex programot, amelyet azért hívtak életre, hogy hozzájáruljon a kulcsi Egészségügyi Központhoz tartozó hét település lakóinak egészségminőség-javításához.

Bozics Éva, Szabóné Ibolya, Ásványi Edit színes táplálékok  Fotó: Ady Géza

A nap fő szervezője, Illéssyné Dorn Henrietta mozgásterapeuta, a központ munkatársa volt, aki elmondta kérdésünkre válaszolva, hogy a gyógyításon túl fontosnak tartják a kiegészítő szolgáltatásokat, a megelőzést is, hiszen az egészségről egységben kell gondolkodni, ezért is állították össze a település egészségstratégiáját.

Neves vendég, dr. Préda István egyetemi tanár, az MTA doktora szív és keringési betegségek megelőzéséről, kezeléséről tartott előadást

A szombati programok egyfajta szükségletfelmérést is szolgáltak, hiszen a szűrések, az előadások, a beszélgetések arra is rámutattak, hogy a térségben élő embereknek mire van szükségük, mit igényelnek a testi-lelki jobblétük, életminőségük javítása érdekében. Kiscsoportos foglalkozások keretében nemcsak információit adtak, hanem érzést is – a résztvevők megtapasztalhatták például, milyen a kirekesztettség.

Illéssyné Dorn Henrietta meggyőződése, hogy az egészségről egységben kell gondolkodni

Bepillantást nyerhettek a központ egynapos sebészeti műtéti menetében, megtudhatták, mit kínálnak Kulcson az idősgondozás terén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!