Kulcs

2016.03.04. 18:11

Visszavennék a partot

Kulcs – A vízisportélet fellendítéséről beszélgettek a kulcsiak csütörtökön este a Faluházban, pompás előadások után. A Dunát szerető kulcsiak jöttek össze csütörtökön este a Faluházban, hogy megvitassák, hogyan érhetnék el a nagy célt: minden kulcsi a magáénak érezze a folyót!

Pekarek János

S bár az sem lett volna csoda, ha a község apraja-nagyja megjelenik a helyszínen, Jobb Gyula polgármester joggal jegyezte meg: többen voltak ott, mint a közelmúltban lezajlott közmeghallgatáson...

Elsőként dr. Keleméri Gábor próbálta elérni, hogy minél többen csatlakozzanak hozzá és barátaihoz az elkövetkezendő vízitúrákon. Csodálatos folyónk, a Duna című, vetítettképes előadása valóban csábítóan hatott a természeti szépségek és a közösségi élmények iránt fogékonyak számára. Ezt nem csak Ady és József Attila Dunáról szóló verseinek idézésével, vagy a Dunai Gőzhajózási Társaság 1903-ból származó, német nyelvű bédekkerének, azaz: útikalauzának közreadásával teljesítette, hanem azzal is, hogy elmondta: idén augusztus rendezik meg a XX. Kupac emléktúrát, a kulcsiak legendás vízi eseményét. Ez alkalommal a Csepel-szigetet kerülik meg négy nap alatt.

Csónakázni mindig és (majdnem) mindenütt jó! Fotó: Ady Géza

De olyan eseményről is beszámolhatott, mint a 2012-es Melk – Kulcs vízi kirándulás, túrakenukkal, amelynek során 450 kilométert tettek meg 9 nap alatt. Varázslatos tájakon és csodás városok mellett. A „mellett”, sajnos, többször szó szerint volt értendő, mert a nagy sodrás miatt már nem tudtak kikötni vagy visszafelé evezni... De ugyanilyen emlékezetes volt az al-dunai túra is, amelyről Bacsa Lajos számolt be. Jobb Gyula pedig arról beszélt, hogyan újíthatnák meg a vízi sportéletet a községben. Mint mondta: van is meg nincs is hajóállomása Kulcsnak, amit öt éve felújítottak – azonban olyan gyenge minőségben, hogy most ismét felújításra szorul. Ráadásul a partfal is megcsúszott az épület mögött: ezt a veszélyt el kell hárítani!

Mintha ez még nem lenne elég, lejártak a hajóállomás előtti, a vízben álló úszóművek műszaki engedélyei, azokat is meg kellene újítani. Mivel elégedetlenek voltak a hajóállomást üzemeltetőkkel, tavaly szerződést bontottak velük – az ügyben valószínűleg perek sorozata várható, jelezte a polgármester, aki hozzátette: a kulcsiak érdekében nem hátrálhatnak meg. De jó hírekről is beszámolhatott Jobb Gyula. Így például arról, hogy megkereste a falut a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, amely településüket is kinézte a lapátos vízi megállóhelyek sorába. Magyarországon mintegy kétszáznegyven helyszín tartozik e tervezett megállóhelyek sorába, ahol jó színvonalú kikötőt és vendéglátást, szolgáltatást találhatnak a csónakos turisták. Nem csak a Duna mellett, hanem a Tiszán, más folyókon és tavakon is. Mindehhez a szövetség a tervek 20-25 millió forintot biztosítana Kulcsnak. Ezért elsősorban új csónakházat szeretnének építeni, mivel az eddigi építmények nem felelnek meg a követelményeknek.

– Lesz némi verseny a szomszédos Rácalmással! – jegyezte meg Jobb Gyula, hozzátéve: – Kulcsnak jobb adottságai vannak, hiszen Rácalmás egy mellékág mellett fekszik, míg Kulcsnál szabadon járható a folyam fő ága, olyan partszakasszal, amelynek szépsége a helyiek szerint felülmúlhatatlan! Ezt a partot szeretnék visszaadni a kulcsiaknak, végig bejárhatón, mondta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!