Külföld

2017.03.21. 14:46

101 éves korában elhunyt David Rockefeller

A milliárdos hétfő reggel, Pocantico Hills-i otthonában, 101 éves korában elhunyt David Rockefeller – írja a New York Times.

Rockefeller 1915. június 12-én látta meg a napvilágot New Yorkban, 2004 óta volt az ország egyik leghíresebb és legbefolyásosabb családjának feje és legidősebb tagja.

Először a Harvardon végzett 1936-ban, majd ezt követően a London School of Economics-on folytatta tanulmányait, ahol megismerkedett a későbbi elnök John F. Kennedy-vel - közölte a New York Times.

Végül közgazdaságból is végzett a Chicagói Egyetemen.

Két amerikai elnökkel, Dwight D. Eisenhower-rel és Jimmy Carter-rel, is jó kapcsolatban volt, fel is kérték pénzügyminiszternek, illetve a Fed vezetésére, de mindkettőt visszautasította.

A második világháborúban a katonai hírszerzésnél harcolt Észak-Afrikában és Franciaországban, majd a háború végeztével a családjához tartozó Chase Banknál dolgozott. Hat gyermeke és 10 unokája született.

David Rockefeller volt az utolsó élő unokája a híres John D. Rockefellernek, a Standard Oil és a családi dinasztia alapítójának, az Egyesült Államok első milliárdosának.

A New York-i Rockefeller Centert az édesapja, az ifjabb John D. Rockefeller építette fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!