Külföld

2012.05.10. 13:12

Görög kormányalakítás: a választások harmadik helyezettje kapott megbízást az államfőtől

Két sikertelen kormányalakítási kísérlet után Karolosz Papuliasz görög államfő csütörtökön Evangelosz Venizeloszt, a parlamenti választásokon harmadik helyen végzett Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) vezetőjét bízta meg az új kormány megalakításával.

MTI/AFP/AP

Venizelosz a harmadik pártvezető - Antonisz Szamarasz, a választásokon győztes konzervatív Új Demokrácia és Alexisz Ciprasz, a második helyen végzett Radikális Baloldal (Sziriza) elnöke után -, aki megpróbálkozik egy, szavai szerint "Európa-barát nemzeti egységkormány" létrehozásával. Mint mondta, nem optimista, de lehetségesnek ítélte, hogy sikerül megbirkóznia a feladattal, mert "a nép stabilitást akar, azt szeretné, ha Görögország továbbra is az euróövezet tagja maradna, és elkerülné a megismételt választást".

Venizelosznak három napja van a megegyezésre a szóba jöhető pártokkal, jóllehet az előző két kormányalakítási kísérlet során már mindhárom pártvezető találkozott egymással, ezért az újabb miniszterelnök-jelölt próbálkozása kilátástalannak tűnik.

Ha a harmadik kísérlet is kudarcot vall, az államfő összehívja a parlamenti pártok vezetőit, hogy utolsó kísérletet tegyen egy koalíciós kormány összetákolására. Ha ez sem jár eredménnyel, új választásokat fog kiírni június elejére, ami meghosszabbítja a politikai bizonytalanság időszakát.

A PASZOK sajtóosztályának közlése szerint Venizelosz csütörtökön este először Fotisz Kuvelisszal, a Demokratikus Baloldal (Dimar) vezetőjével fog tárgyalni, pénteken reggel pedig Szamarasszal. Ciprasszal nem tervez találkozót. Utóbbi ahhoz a feltételhez kötötte egy új kormányba való belépését, ha pártja (Sziriza) három miniszteri tisztséget kap a csatlakozásért cserébe, miközben elutasítja az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelmegállapodás szigorú takarékossági feltételeinek teljesítését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!