Külföld

2010.04.16. 09:36

Lengyel repülőbaleset: pénteken lezárul a helyszínelés

FMH - A lengyel államfő és kísérete repülőgépének múlt szombati katasztrófája után maradt roncsdarabokat, a nyomozás számára fontos tárgyakat már elszállították a szmolenszki repülőtér közeléből. A helyszínelés pénteken lezárul.

MTI

Vlagyimir Markin, az orosz legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottság szóvivője közölte: a szakértők és nyomozók folytatják munkájukat Szmolenszkben és Moszkvában, a gép minden egyes darabját és az egyéb tárgyakat szakértők bevonásával vizsgálják tovább, és megbízást adtak számos szakértői jelentés elkészítésére. 
A katasztrófa helyszínén a nyomozati bizottság 40 nyomozója és szakértője, továbbá a lengyel katonai ügyészség és a lengyel belbiztonsági ügynökség számos szakembere dolgozott. 
Markin elmondta, hogy orosz és lengyel pszichológusok jelenlétében 84 embert hallgattak ki a szerencsétlenség szemtanújaként, illetve károsultjaként. 
Végül az orosz ügyészségi  szóvivő beszámolt arról, hogy pénteken délelőttig 76 áldozatot azonosítottak. 
A lengyel államfőt és kíséretét a Szmolenszk környékén 1940-ben lemészárolt több mint 20 ezer lengyel emlékére rendezett ünnepségre szállító repülőgép szombaton reggel zuhant le a szmolenszki Szevernij katonai repülőtér közvetlen közelében, amikor sűrű ködben próbált leszállni. A gép utasai közül a katasztrófát senki nem élte túl, összesen 97-en vesztették életüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!