Csoóri emlékére - 1980-ban történt

Az írásért Szederkényi Ervin főszerkesztő meg is kapta a magáét, ugyanis a politika éber volt, s rejtjeles üzenetet látott ebben a kívánságban. Pedig arra is gondolhattak volna, hogy a költőnek megjelent egy kötete Jóslás a te idődről címmel. De hát tudjuk, milyen idők jártak ránk akkoriban, s azt is tudjuk, hogy Czine Mihály is, Csoóri Sándor is mondta a magáét, ameddig mondhatta 1980 óta fölfordult a világ.

Ma már mindenki hangoskodhat, igaz, a hozadék kétséges. Természetesen most is vannak tabuk, ám a helyzet gyökeresen különbözik a három évtizeddel ezelőttitől. Az ún. rendszerváltozás után az új irodalmi és társadalmi viszonyok közepettea Zámolyon született költő és esszéíró nevéhez kötődik a Hitel című folyóirat, a Duna Televízió vagy éppen jobb időkben a Magyarok Világszövetsége. Mondhatjuk, hogy az ízig-vérig közéleti ember és gondolkodó számára új távlatok nyíltak, s maga is új távlatokat nyitott. Ennek következményeként kissé háttérbe szorult a vers és az esszé, hiszen a mindennapos cselekvés teljes embert kívánt. Szerencsére súlyosabb károk nem keletkeztek az életműben, és egy idő után azt láttuk, hogy Csoóri kedvenc műfajai virágoznak ebben a kivételes szellemi műhelyben.

Mindennek szép bizonyítéka volt például a 2009-es verseskötet, a mintegy négy év termését magába foglaló Harangok zúgnak bennem. A lezuhant harang című költeményben gyanítható a székes-fehérvári vonatkozás: „Láttam a lezuhant harangot. / Ott feküdt a romkert oldalában.”Igazat adhatunk a fülszöveg szerzőjének, aki többek között ezt írja a kötetről: „A Harangok zúgnak bennem újszerűsége az idő múlásával való legbelső szembeszegülésnek, a múlandóságban megőrződő örökkévaló pillanatok megtalálásának képességében rejlik.” Tegyük hozzá: a szerző aktív közéleti szerepvállalása után ez a kötet a belső elmélyülésről, a számvetésről, az összegzésről, az igazán maradandó értékek középpontba állításáról szól.

Ugyanakkor nem a gyökeres fordulat, hanem a tudatos életműépítés az elsődleges. Beépülnek a korábbi pályaszakaszok lírai elemei, az emlékek, a tapasztalatok. Így áll össze a kor válságait magán viselő, a gondokkal őszintén szembenéző líra. Csoóri Sándor újra kimondja a rettenetet, s nagy mestere, Illyés Gyula nyomán nem marad el a föloldás mozzanata sem. Önismerete pontos, nem túlozza el, de nem is becsüli alá szerepét. „ én régóta már csak / egy-egy szélroham jelöltje vagyok, / váratlanul kitörő kiáltásé, / akinek letapadó szemhéját / baglyok hasogatják föl éjjelente.”

(Egy-egy szélroham jelöltje) S ha igaz is, hogy ritkább a közéleti megnyilvánulás ebben a kötetben, azért meg kell jegyeznünk: itt is találunk olyan műveket, amelyek ezeket a tágabb összefüggéseket mutatják. Hadd írjam ide például a 2006 c. négysoros egész szövegét: „A falhoz vagdalt záptojások éve! / Kétezerhat: nem jó az utcán járni. / Vízágyúval jönnek a vőlegények / S örvendenek a terek árvácskái.” Egyfelől egyértelműek az utalások az akkor történtekre, az utcai zavargásokra, a ki tudja, hogy kik által szított indulatokra, ám meg is emeli ezt a hétköznapi szintet a második két sor átvitt értelmű kijelentéseivel, ízig-vérig lírai erejével. Csoóri megrázó művekben emlékezik a társakra is.

A társakat igencsak tágan érthetjük, hiszen Csokonai épp úgy szerepel itt, mint Lász-lóffy Aladár vagy Kiss Ferenc. Hasonlóan szép versek szólnak a magánélet szférájáról, megerősítvén a tudatot: Csoóri Sándor „őszikéi” a kortárs magyar költészet legnemesebb vonalához tartoznak. És most elnémult az énekes. Az utóbbi években a betegségről jöttek a hírek.

És legutóbb a haláláról. Nehéz elképzelni, hogy földi értelemben nincs többé. Legyen szép az örökléte!Bakonyi István Csoóri emlékére