2016.02.26. 10:04
Versek hétvégére
László Zsolt, Simek Valéria, Szabó Gábor és Filotás Karina versei.
...azon is túl
vakít a hómező
démoni távolban
mocorog egy felhő
az éterben kánon
körénk fagyott kendőn
ropog át egy álom
ahogy lassan olvad
egy szelíd idomon
de túl minden határon...
Simek Valéria
Forróságból szőtt
Kezedből árad a hajnali
fénysugár, elölről kezdődik
minden. Tűzhelyed felmelegíted
és a nappal kékjéből nagyot
hörpint szád. Már a napokat
is összecseréled...
Éveid útját bejártad.
Halántékodról elszállt a
felröppenő tavasz, a
forróságból szőtt szerelem.
Apránként siratsz el mindent,
ami veled együtt tűnik el.
Benned ül a várakozás,
mint a szél az ág hegyén.
Szabó Gábor
Bocsánat!
Arra ébredtem megint, hogy
vagyok-e én vagy nem vagyok?
Legalább is most úgy gondolom
az ami itt van teljes egészben,
az én már nem maradhatok.
Érzem, hogy már nem álmodok,
de nem ébrednek számon még szavak.
Szemem előtt a reggeli fények
bábelt vagy babilont játszanak.
Fejemben zavaros minden, egyre zsong,
s a tolmácslogika is riadtan tántorog.
Semmi sem biztos, mégsem félek.
Hull Isten kezéből az időhomok,
s biblia mutációja minden lélek.
Reggel van. Megint arra ébredtem.
Mindenki az ami, egy véletlen.
Van-e való világ vagy talán csak
tudat-mátrixok hitaetik el?
De túl erős már egy érzés:
Bocsi! Pisilni kell.
Filotás Karina
Merengő
Ősz van.
Érzem.
Kegyetlen szele ráncot fúj a tájra.
Félek.
Tüdőmbe szökik az elmúlás illata.
Lépek.
Száraz falevélen megpihen lábam.
Nézem.
Ahogy lángba borítja a fákat.
Kérem.
Vigyen el messze, messze magával.
Délen.
Felragyogtatja fáradt csillagát.
Fényben.
Állok, és hallgatom a Csend dalát.
Légben.
Járok, mint oly sok gondtalan madár.
Télen.
Tudom, majd tovamegy, s nem jön már.
Réten.
Tovasuhan, tűzleveleket kerget a határ.
Égjen.
A nyár, mely nem tér vissza a ő nyomán.
Részem.
Viszi magával, ellopja, s megy amerre lát.
Vérzem.
Lesújtott az Ősz. S hogy itt járt, én tudom csupán...