Kultúra

2017.01.09. 12:28

Tudománytörténeti vándorkiállítás Cecén

Cece – A Tudománytörténeti vándorkiállítás a Cecei Általános Iskolában folytatódik, az intézmény a vándorkiállítás harmadik iskolai helyszínének ad otthont január közepétől.

V. Varga József

A Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei című kiállítás tartalmát Pálfi György professzor tizenhat éves tudományos kutatómunkája alapján összeállított ismeretterjesztő anyag alkotja. A kiállítás szervezői – a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és a Magyarok Világszövetsége – elkötelezett hívei azon történelmi küldetésnek, hogy nemzetünk felemelkedése szolgálatában az elődök és a jelenben élők szellemi nagysága iránti tiszteleten keresztül növelhető az utódok önbecsülése és tenni akarása.

Tablóképek és ismeretterjesztő anyagok a vándorkiállításon

Fotó: A szervezők

A kiállítás a háromszázharminc magyar származású személyt és világra szóló szellemi alkotásaikat tablóképeken és számos egyéb kiegészítő ismeretterjesztő anyagon keresztül mutatja be a nagyközönségnek, a diákoknak.

A Tudománytörténeti vándorkiállítás harmadik iskolai megnyitóját január 16-án, hétfőn 15 órakor tartják a Cecei Általános Iskolában. Köszöntőt mond Király László iskolaigazgató, a vándorkiállítás jelentőségét Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője méltatja. Pálfi György professzor, a kiállítás alkotójának üzenetét az alapítvány nevében Bódi Sándor magántanár tolmácsolja, majd a vándorkiállítást Boór Ferenc, a Magyarok Világszövetsége Fejér megyei szervezetének elnöke nyitja meg. A rendezvényen az országos tudománytörténeti szakmai versenyfelhívást is ismertetik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!