Kultúra

2017.04.09. 18:44

Hatodszor is sikeres volt a Meseidő

Zámoly - A helyi gyerekek szórakoztatására indult civil kezdeményezésként kezdődött Zámolyon a 24 órás mesemaraton. A sikeres rendezvényt szombaton 10 órától másnap ugyanaddig tartották meg idén a faluban.

Kocsis Noémi

Egyesületünk hatodik éve valósítja meg a Meseidő névre keresztelt -eredetileg 24 órás mesemaratonnak tervezett- programot, mely mára kinőte a beskatulyázhatóság határait, hiszen egyetlen szóval már lehetetlen kifejezni célját és mibenlétét - tudósít a rendezvényről az egyik főszervező, Sallai Mihály. Mint meséli, az egész legalulról indult 2012-ben, lakossági kezdeményezésre, s szinte azóta is erre az alapra támaszkodva működik. Több ízben pályáztak rá kulturális alapokhoz, az idén is próbálkoztak, de szerencsétlen módon pályázatukat el sem bírálták a rendezvény kezdetéig.

Kicsik és nagyok gyülekezete a zámolyi művelődési házban a Meseidőn szombaton Fotó: Sallai Mihály

-Tanakodtunk, s úgy döntöttünk nem vérezhet el a község legnagyobb és legszélesebb közönséget megszólító civil rendezvénye a pénztelenség oltárán. A helyi pék, tagságunk és az aranykezű háziasszonyok segítségével 24 órán át etettünk és itattunk nagyságrendileg 300 embert, s színpadra vittünk közel 150 főt - mondja a szervező. - Az idei évben falunk szülöttjének, a közelmúltban elhunyt Csoóri Sándor emlékének tisztelegve, rendezvényünk „a magyar kultúra és irodalom örökké él!” alcímet választottuk, s gyermekét a szintén Kossuth és ezen felül Liszt Ferenc díjas népzenészt, ifj. Csoóri Sándort kértük fel a Meseidő megnyitására. Nagy örömmel mesélt nekünk falunkhoz való kötődéséről, gyermekkoráról, felolvasta saját tollából származó meséjét, s megmutatta a gyerekeknek hogyan működik, s milyen varázst rejt magában a bőrduda.

Az éjszakai és hajnali mesefolyamot a művelődési házban matracokon 40 gyermek követte (ébren, vagy álomban), másnap reggel hétpróba vetélkedőt rendeztek, majd tízkor felvágták a rendezvény végét jelentő hatalmas tortát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!