A krinolin, ami nem ehető

A Játékszalon legutóbbi vendége, Szatmári Judit öltözéktervező művész, divattörténet kutató ugyanis vette a fáradságot és hihetetlen alapossággal divattörténeti szempontból elemezte a gyűjtemény lakóinak öltözékeit. Előadása végére nagyképűségünk alábbhagyott, hiszen felfedeztette velünk azokat a mütyür babákat is, amelyeken eddig nem vettünk észre. Holott öltözékük stílusa pontosan tükrözi a kort, amelyben játékként szolgáltak.

A gyűjtemény darabjai a 19 századból illetve a 20. század elejéről valók. Nem állítható, hogy minden baba eredeti ruhában pompázik, elvégre többségüket szerencsére babusgatták, át meg átöltöztették. Mégis, a babák segítségével nyomon követhetők az említett időszak divatjának változásai.

Szatmári Judit a divattörténet kutatója Fotó: Koppán Viktor

A gyűjtemény már a biedermeier (1830-38) és a neobarokk (1838-48) időszakára is ad példát. Az 1830-as évek végén ernyős kalapban, V-kivágású, ejtett vállú, karcsúsított (fűzött) derekú ruhákban jelentek meg a hölgyek, akik az alsószoknya felett szétnyíló felső szoknyákat hordtak. Az alsószoknyába lószőrt szőttek, ez adott tartást, jellegzetes harang alakot az öltözéknek. Nos, ez volt a krinolin - nem tévesztendő össze a húsipari termékkel -, az elnevezés alapjául a francia crinoline szó szolgált. A lószőrszoknya acélpántokkal merevített, abroncsos változata csak később, 1857-ben jelent meg. Szatmári Judit megmutatta a játékmúzeum azon darabjait, amelyek ezt a korszakot idézik: a legcsinosabb baba talán az, amelyik chantilly (gépi) csipkével borított krionolint visel.

Ám máris tanultunk egy újabb szakszót, hiszen megismerkedtünk az 1868 utáni időszak jellegzetességével, a turnűrrel. A francia tervező, az Eugenia császárnőt is öltöztető Worth nevéhez fűződik ez a „fardagály", ami jelentősen megnövelte a női ruhák hátsó fertályát. Az 1880-as években elöl, egyre szűkebbé válik a szoknya, követi a testet, lépni se lehet benne, míg hátul egyre merevebb ráncokba szedik az anyagot, ettől úgy kitüremkedik, akár egy polc. Emellett népszerűvé válik az álló gallér, ami még később, a szecesszió korszakában is kedvelt marad.

Az 1910-es években kalapot és muffot hordtak a babák is

Szatmári Judit a korszak gyerekruháit is a Moskovszky-gyűjtemény babáival illusztrálta. A gyerekeknél megjelentek a kényelmes reformruhák, ejtett derékvonallal, a csípőnél masnival megkötve. Őket szerencsére egy idő után nem öltöztették kis felnőttnek, nem kényszerítették fűzőbe, akár a hölgyeket.

Igaz, az 1910-es évekre a nőknek is lehetőségük nyílt arra, hogy megszabaduljanak ettől a kényelmetlenségtől. A fűzőnélküliséget emelt derekú ruhákkal kompenzálták, a szoknyák bokáig értek, a nők óriási kalapokat hordtak és muffban melegítették kezecskéiket.

A múzeum egyik lakója, chantilly csipkével borított ruhában

Persze, azért a fűző nem tűnt el teljesen, mert szépen kiemelte az alakot. A szecesszió divatba hozta az S-vonalat: a mellet hangsúlyozták, a hasat leszorították, a hátsó ki domborodott de persze akkor már túlzó kitömés nélkül... A tollas kalapokhoz egzotikus madarak tömkelegét irtották ki.

Az igazi változást az I. világháború hozta: a haj rövidült. A bubifrizurához választott kalapok is kisebbedtek. A 20-as években megjelent az önálló, modern, fiús lány, aki ejtett derekú ruhákban járt, szívesen sportolt, és arról ábrándozott, hogy autót vezet... Ha erre nem volt módja, sebaj: nyaraláskor bátran strandolhatott a sokat takaró fürdődresszben. Nos, a szalon következő előadásán éppen erről lesz szó: korszak nyaralóhelyeiről és a furcsa fürdőruhákról...